Fatum-Nyíregyháza – Élvezték a zárómeccset

Allison Mayfield (15) volt a legeredményesebb nyíregyházi
Allison Mayfield (15) volt a legeredményesebb nyíregyházi - © Fotó: jászberényi rk
Nyíregyháza – Vasárnap azok bizonyíthattak a Fatumban, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak.

A Fatum-Nyíregyháza tét nélküli meccsre utazott Jászberénybe, hogy lezárja az alapszakaszt. Az összecsapás előtt már biztos volt, hogy Szanja Kalicsaninék a második helyről kezdhetik meg a rájátszást, amire már nem volt esélyük az ötödik helyre befutó berényieknek.

A csapat erejét mutatja

– Elterveztük a szakmai stábbal, hogy azoknak a játékosoknak is lehetőséget biztosítunk, akik eddig az alapszakaszban vagy az utóbbi meccseken kevesebbet játszottak, illetve a fiatalok közül is megnézzük, kire számíthatunk a jövőben. Pozitív élményekkel gazdagodtunk, szép lezárása volt az alapszakasznak – értékelt Hollósy László a 3:1-es győzelem után.

A nyíregyháziak olyan felállásban játszottak, amilyenben mérkőzésen még soha, ám így is magabiztos győzelmet arattak.

– Nagyon szépen játszottak a lányok, és ami a lényeg, helyenként láttam rajtuk, hogy kifejezetten élvezték a játékot – hangsúlyozta ki a tréner. –Külön örülök annak, hogy a saját nevelésű, tizenhét éves Szabó Lili nagyon szép játékot mutatott be, ez mindenképp biztató, de ugyanúgy Lászlop Alexandra vagy Ancsin Kitti is szépen megoldotta a maga feladatát. Alapvetően mindig csapatban gondolkodom, jó, hogy lehet rájuk számítani. Ez mutatja az elvégzett munkát és a csapat erejét, hogy így is meg tudtuk verni a Jászberényt.

Presztízspárharc az elődöntőben

Jöhet a lényeg, a rájátszás. Az alapszakaszból még hátravan egy Békéscsaba–Vasas-ütközet, ez azonban már semmit nem befolyásol, a Magyar Kupa-győztes Fatum a bajnoki címvédő csabaiakkal találkozik az elődöntőben.

A három győzelemig tartó párharcban váltakozó pályaválasztói joggal játszanak a csapatok, az első mérkőzést március 24-én Nyíregyházán rendezik. A szakmai stáb természetesen már azon dolgozik, hogy a csapatot minél jobban felkészítse a sorozatra.

Röplabda

A női Extraliga állása

1. Vasas 19 15 4 51:19 48

2. Nyíregyháza 20 17 3 54:25 46

3. Békéscsaba 19 12 7 43:27 39

4. UTE 20 10 10 37:37 29

5. Jászberény 20 4 16 22:52 12

6. Haladás 20 1 19 10:57 3

MK








hirdetés