Fatum-Nyíregyháza – Ezt nem szabad elszúrni!

Sitkey Mariann is az a feladat vár, hogy „lebontsa” a kecskeméti falat
Sitkey Mariann is az a feladat vár, hogy „lebontsa” a kecskeméti falat - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Meccshiányra nem panaszkodhat a Fatum-Nyíregyháza, amely vasárnap a Kecskemétet fogadja.


Tizenkét nap alatt öt fellépés. Nem gyenge. A két ünnep között Zágrábban indult az erőltetett menet a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata számára, majd a hazai rendezésű, ugyancsak dupla fellépéssel járó Közép-európai-Liga sorozattal folytatódott. A feszített program vasárnap (kezdés: 16 óra) a Kecskemét elleni bajnoki összecsapással zárul – a Bem-iskolában. Mivel a hírös városiak az alsóházban rekedt együttesek táborát „erősítik”, a jóval magasztosabb célokért küzdő nyírségiek nem szúrhatják el ezt a találkozót.

– A Vasas elleni keddi győzelem komoly fegyvertény volt, ráadásul a mérkőzés mindkét csapat számára megfelelő felkészülést biztosított a bajnoki folytatásra. Szerintem a vereség dacára az ellenfél is így gondolja… – elmélkedett Kőhalmi Richárd, a Fatum-Nyíregyháza szakvezetője. – Sajnos, a csütörtöki találkozóról ugyanez már nem mondható el, ami egyáltalán nem rajtunk múlt. Sajnos, a horvátok serdülő korú játékosokkal érkeztek, ami főleg a sportág megítélésése szempontjából szomorú, különösen, hogy a televízió éppen ezt a meccset közvetítette… Mindenesetre tesszük tovább a dolgunkat. Talán kijelenthetjük, mi vagyunk az esélyesek a Kecskeméttel szembeni a párharcban, viszont azt tudni kell: feltörekvő, újonc csapatról van szó, amelynek nincs vesztenivalója, nyilván megpróbálja minél inkább megnehezíteni a feladatunkat.

KM-KT








hirdetés