Fatum-Nyíregyháza: Főpróbának is beillő kupasiker

Akt.:
Varga Elizáék a Budaörs fölé emelkedtek
Varga Elizáék a Budaörs fölé emelkedtek - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – A Fatum-Nyíregyháza a Budaörs elleni visszavágót is lesimázta.


Olivéra Medics csak nyitott, nyitott és nyitott. A szerb játékos a Budaörs elleni Magyar Kupa-párharc visszavágóján a sorozatban szerzett ötödik hazai pont után már széles mosollyal az arcán sétált vissza egy újabb szervára – ezt egymás után még tízszer megismételhette. A 15:0-s kezdésben persze nem csak az ő keze volt benne, olykor egy jól összeállt blokk miatt maradt a túloldalon a labda és néhány esetben akcióból kellett pontot szerezni. A Fatum a várakozásoknak megfelelően könnyedén bezsebelte az első szettet.

Ugyan a sorozat címvédője a párharc első mérkőzését 3:0-ra megnyerte idegenben, ekkor még nem dőlhetett hátra, ugyanis a 3:1-es budaörsi siker azonos arányú győzelemnek számított volna. Nem is lazsált Hollósy László együttese, ugyan a második szett közepe táján három pontig „felengedte” az NB II.-es csapatot, győzelme így sem forgott veszélyben.

A harmadik játszma már végképp formalitás maradt, és érdemes megjegyezni, hogy minden benevezett játékos lehetőséghez jutott hazai oldalon.

A Fatum nem sokáig örülhet a sikernek, vasárnap az Extraliga rangadóján a bajnoki címvédő Békéscsabát fogadja.

Röplabda: Női Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó

Fatum-Nyíregyháza-Budaörs 3:0 (9, 16, 11)

Continental Aréna, 600 néző, v.: Suba, Jámbor.

Fatum: Francesco 2, Medics 6, Kalicsanin 4, Varga 12, Matics 3, White 10. Csere: Tóth F. (libero), Ancsin 1, Brisebois 6, Lászlop 1, Szabó 4, Tóth D. Vezetőedző: Hollósy László.

Budaörs: Radomszki 7, Kilyénfalvi 4, Földi, Tóth E. 8, Ostorházi 2, Balabás 4. Csere: Maurer (libero), Deli, Pisák, Hernády. Vezetőedző: Fekete Krisztina.

A mérkőzés alakulása: 1. játszma (16 perc): 15:0, 15:5, 18:5, 21:9. 2. játszma (18 perc): 4:0, 8:3, 14:8, 16:11, 17:14. 3. játszma (17 perc): 5:0, 6:2, 8:4, 12:5, 17:6, 20:8.

Hollósy László: – A legfontosabb, hogy a következő körbe kvalifikáltuk magunkat. Különösen az első és a harmadik játszmával vagyok elégedett. Az elsővel azért, mert úgy játszottunk, ahogy elterveztük, a harmadikkal azért, mert akik eddig kevesebbet szerepeltek, ők is lehetőséget kaptak és éltek is vele. Biztató, hogy vannak ügyes nyíregyházi játékosok.

Fekete Krisztina: – A sokkal jobb játékerőt képviselő Nyíregyházának gratulálok, és minél nagyobb sikereket kívánok neki a Magyar Kupában és a bajnokságban.

MK








hirdetés