Fatum-Nyíregyháza – Húz a csapat, fut a szekér

Akt.:
Josefina Fernandez (14) csapatkapitányhoz méltó elszántsággal vezérli a Fatumot a bajnoki elődöntőben
Josefina Fernandez (14) csapatkapitányhoz méltó elszántsággal vezérli a Fatumot a bajnoki elődöntőben - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A lépésről lépésre haladni stratégia eddig tökéletesen bevált a Fatum számára.


Az emlékezetes kupadiadal óta megállíthatatlan a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata. A nyírségiek ugyebár a címvédő Békéscsabát gyűrték le az érdi fináléban, majd azzal a lendülettel – immár a bajnoki porondon – előbb a Vasast söpörték el kettős győzelemmel, utóbb az UTE-t verték oda-vissza az elődöntőért kiírt, egyik fél három sikeréig kiírt párharcban. Hollósy László kinevezése telitaláltnak bizonyult, az alig több, mint három hete munkába állt edző veretes sorozatot épített eme röpke időszakban, miközben a csütörtök esti Újpest elleni második összecsapáson mutatott teljesítmény meglehetősen szép reményekre jogosít. Persze, ennek a csatának még nincs vége, hétfőn a fővárosban lesz a következő parti.

– Nagyon örülünk, hogy sikerült dominálni ezen a meccsen – fogalmazott Hollósy László a 3:0-ra megnyert találkozó kapcsán. – Mindemellett nagyon fontos momentumnak számított, hogy nem egy-két ember húzta a szekeret, hanem mint a kupadöntőben, az egész csapat egyenletes teljesítményt nyújtott, kellőképpen agresszívan játszott. Ugyanakkor kívülről talán könnyűnek tűnt a meccs, holott egyáltalán nem volt egyszerű dolgunk, meg kellett küzdeni a sikerért. Az első szettben például hat ponttal vezetett az ellenfél, innen tudtunk visszakapaszkodni, a harmadik szettben pedig kissé siettettük a befejezést, emiatt becsúsztak hibák. Többször hangsúlyoztam már, nekünk egy feladatunk van: szépen, nyugodtan játszani, lépésről lépésre haladni. Eddig ez megvalósult, nincs hová rohannunk a folytatásban sem.
A másik ágon a Békéscsaba ugyancsak mindkét mérkőzést megnyerte a Jászberénnyel szemben. Igaz, a viharsarkiak legutóbb vért izzadtak a 3:2-es idegenbeli győzelemért.

KT


Fatum-Nyíregyháza vs. UTE
Nyíregyháza - Igazán meggyőző játékkal másodszor is nyert a Fatum az UTE ellen. Az otthon kapott matt után nem volt nehéz kisakkozni, hogy akár a merész lépésektől sem riad vissza az UTE. Mármint az egyik fél három győzelméig tartó bajnoki elődöntő második összecsapásán, amelyen a Fatum-Nyíregyháza...



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés