Fatum-Nyíregyháza – Igen csípett a csabai

A kék mezes nyíregyháziak gyengén játszottak a harmadik meccsen
A kék mezes nyíregyháziak gyengén játszottak a harmadik meccsen - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A békésiek a játék minden elemében felülmúlták a nyíregyháziakat.


Ez bizony nem úgy indult…A lelkes vendégszurkolók buzdítását is megfogta, hogy Barbora Kosekova egymás után négyszer is nyithatott. Hollósy László nem tétlenkedett, időt kért, hogy rendezze a sorokat. Így kezdődött a női röplabda extraliga döntőjének harmadik, békéscsabai felvonása.

Az előző két meccsen nyertek a hazaik, a címvédő Békéscsaba és a kihívó Fatum-Nyíregyháza. Hétfőn este biztos volt, hogy az egyik együttes lépéselőnybe kerül. Megléptek a hazaiak, hiába próbáltak meg kapaszkodni Carolina Valdezék, nem sikerült. Hollósy mester cserékkel is próbálkozott, ám a különbség nem igazán csökkent és Lucia Fresco bombájával behúzta az első szettet a csabai csapat.

Ez sajnos betli volt

A második etapot is Ksenjla Ivanovicsék kezdték jobban 4–0-nál ismét időt kértek a nyíregyháziak. A játékosok ültek a kispadon, edzőjük pedig hevülten magyarázott. Sajnos mindhiába, mert igazán nagy változás nem történt a vendégek játékában. A játék minden elemében gyengén produkáltak, a címvédő pedig kihasználva a hibákat egyre magabiztosabban gyártogatta a pontokat. Sajnos egyre inkább úgy tűnt, hogy ez a hazaiak napja. A cserék sem hozták meg a várt hatást, így magabiztosan növelte szettelőnyét a Békéscsaba. A játszmát végül azzal a ponttal nyerték, amelyet Genesis Francesco rossz labdaérintése miatt kaptak.

A harmadik szettben is maradt minden a régiben, ráadásul Tatjana Matics reklamálásért lapot, a hazaiak pontot kaptak. Ez persze nem osztott és nem szorzott, mert nem ezen múlott.

A nyíregyháziak nyomokban sem tudták megismételni a hazai találkozó nagy részében nyújtott játékot, egyszer sem vezettek, így mintegy hetven perc után meg kellett hajolniuk a címvédő előtt. Hétfőn csütörtököt mondtak Josefina Fernandezék, ám ezt el kell felejteni péntekre. Az a nyíregyháziak napja kell hogy legyen, mint egy hete.

ML

Röplabda: Női extraliga döntő, 3. mérkőzés

Békéscsaba–Fatum-Nyíregyháza 3:0 (18, 11, 16)

Békéscsaba, 1400 néző, v.: Adler, Bátkai-Katona.

Békéscsaba: Koseková 5, Ivanovics 12, Bodnár 6, Fresco 13, Glemboczki 5, Dobi 9. Csere: Molcsányi (liberó). Szakmai igazgató: Kormos Mihály

Fatum-Nyíregyháza: Matics 9, Ruterová 2, Valdez 3, Fernandez 7, Kalicsanin 5, Genesis 1. Csere: Tóth F. (liberó), Villám, Varga E. 2, Kotormán, Kalotai 1. Vezetőedző: Hollósy László.

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:0, 8:1, 10:6, 15:7, 21:13. 2. játszma: 4:0, 7:2, 12:9, 23:10. 3. játszma: 4:0, 7:1, 12:8, 20:10, 22:15.

Mesterszemmel

Kormos Mihály: – Ezt a játékot szerettem volna látni a pályán, nagyon hasznos volt ez a pár nap a pénteki meccs után. A csapat saját magát húzta föl erre a szintre, és remekül össze lett rakva mára a játék.

Hollósy László: – Minden mindennek a következménye, így ez a mai eredmény is. Ennyi.

A párharc állása: 2-1 a Békéscsaba javára.








hirdetés