Fatum-Nyíregyháza – Magyar hangok a lelátóról

A Fatumot kicsi, ám annál lelkesebb szurkolótábor biztatta
A Fatumot kicsi, ám annál lelkesebb szurkolótábor biztatta - © Fotó: KM
Nyíregyháza – A mulhouse-i meccsen nem csak a Fatum csapatában voltak nyíregyháziak.

A Mulhouse-t ezerötszáz francia szurkoló biztatta a Fatum-Nyíregyháza elleni CEV-kupamérkőzés nyolcaddöntőjének első meccsén. A fanatikusok remek hangulatot teremtettek, az akkor épp a pálya másik végén lévő Lászlop Alexandra azonban így is meghallott egy négyfős különítményt, amely lelkesen biztatta a vendégcsapatot.

A nyíregyházi Riahi Gunya Dóra férjével és három gyermekükkel Mulhouse-ban él, és noha a kicsik már Franciaországban születtek, ezer szállal kötődnek ők is Nyíregyházához, hiszen egy évben többször hazalátogatnak a rokonokhoz és a nyári szünetet is itt töltik.

Pacsi, sál, fénykép

– Nem vagyunk rutinos meccs­re járók, de nagyon megörültünk, amikor megtudtuk, hogy itt játszik a nyíregyházi csapat, ezért mindenképpen ki szerettünk volna menni szurkolni nekik – mondta el lapunknak Riahi Gunya Dóra. – A csapat tagjai észrevettek minket, a gyerekek onnantól még lelkesebbek lettek. Sajnáltuk, hogy vereséget szenvedtek, de jól játszottak, és a végén is aranyosak voltak, megköszönték a biztatást, kaptunk egy sálat és egy fotóra is összeálltunk.

A karácsonyra hazalátogató család szombaton akár Nyíregyházán is láthatja a csapatot, hiszen a Fatum a Kaposvárt fogadja a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján.

MK



Sporthírek






hirdetés