Fatum-Nyíregyháza – Nagy-csapat, nem kis teljesítmény

A nyíregyháziak nagy menetelés végén szerezték meg az ezüstérmet
A nyíregyháziak nagy menetelés végén szerezték meg az ezüstérmet - © Fotó: tudósítónktól ​
Nyíregyháza – A Fatum-Nyíregyháza veretlenül jutott a fináléba és ezüstéremmel zárta szereplését.


Mint arról hétfői számunkban már hírt adtunk, a Fatum-Nyíregyháza női csapata ezüstéremmel zárta szereplését az országos junior bajnokság Kaposváron rendezett döntőjében. Nagy Attila együttese a csoportmérkőzések során a Gödöllőt (3:0, majd a Vasast (3:1) is legyőzte, a legjobb négy között pedig a Békéscsabánál bizonyult jobbnak.
Méghozzá nem akármilyen összecsapáson. A találkozó bővelkedett fordulatokban és izgalmakban: a Nyíregyháza 2:1-re vezetett, a viharsarkiak azonban egyenlítettek. Az ötödik szettben fokozódott a feszültség, 16:15-nél a csabaiak meccslabdához jutottak, de még közel sem volt vége: a Nagy-csapat újítani tudott és az idény során a felnőttek között is lehetőséget kapott Kundrák Eszter ütésével diadalmaskodott. A küzdelem hevességéről sokat elárul, hogy meccs 2 óra 9 percen át tartott!

A vasárnapi fináléban ismét a Vasas volt az ellenfél, amely ezúttal 3:0-ra nyert a nyírségi hölgykoszorúval szemben. A somogyi „visszavágót” tehát elvesztette a Fatum, de így is sikeres évadot zárt.

KM

A Fatum-Nyíregyháza juniorcsapatának játékosai: Kalotai Zsófi, Tóth Fruzsina, Villám Lilla, Tóth Dalma, Sitku Renáta, Szerényi Gréta, Kovács Eszter, Nagy Franciska, Ratkos Petra, Kundrák Eszter, Vass Vivien, Tóth Vanessza, Litvai Kira, Andrejkovics Alexandra. Edző: Nagy Attila.



Sporthírek






hirdetés