Magyarország

2010.08.27. 16:36

Négy embert ölt meg a bűnbanda - előzetesbe került az orgazda is

<p>A bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte azt az orgazdát, aki többször is vett át ékszert annak a bűnbandának a tagjaitól, akiket négy ember megölésével és több rablótámadással gyanúsítanak. A férfit szerdán hajnalban, Esztergomban fogták el a rendőrök.</p>

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, néhány héttel ezelőtt került rendőrkézre az az ötfős társaság, akiket egy százhalombattai ékszerész, annak albérlője és egy vietnami házaspár megölésével, valamint három rablással gyanúsítanak. Tökölön és Ácson ékszerüzleteket fosztottak ki,

Dunaharasztiban pedig egy kaszinót. A brutális támadók az itthon történt rablásokkal valamivel több mint 41 millió forintot tettek zsebre, és további 10 millió forintnyi ékszer ütötte a markukat akkor, amikor megölték az említett százhalombattai ékszerboltost. Korábban Romániában is raboltak, ott egy zálogházat és egy pénzváltót fosztottak ki.

A rendőrség az ügy részleteit ismertető szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy szerda hajnalban sikerült elfogniuk az orgazdát is. A férfit Esztergomban kapták el, a gyanú szerint 7-8 alkalommal vett át ékszert a bandától. A rendőrök őrizetbe vették. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Független Hírügynökségnek pénteken elmondta: a gyanúsítottat a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!