Illusztráció
A napokban adták át azt a Semmelweis utcai épületet, amelyet február elsejétől a református egyház bölcsődeként működtet majd. A részletekről Sipos Kund Kötöny református lelkész, tiszteletbeli esperes tájékoztatta lapunkat.
– A bölcsőde készen áll, a református egyház felépítette azt a 800 négyzetméter alapterületű épületet, amely három csoportban 60 gyereket lesz majd képes befogadni. Még a szakhatósági engedélyekre várunk, de ezt leszámítva minden a legnagyobb rendben van. Úgy tudom, Nyíregyházán legalább hatszáz igény van bölcsődei helyre, ezen is szeretnénk könnyíteni ezáltal. Nem beszélve azokról a szülőkről, akik szülés után vissza akarnak menni dolgozni, rajtuk is segíteni tudunk.
Az üres telket egyébként a várostól vásároltuk meg 37,5 millió forintért, tehát nem ingyen kaptuk. A Mustármag bölcsőde rendelkezik foglalkoztató helyiséggel, konyhával, pihenőszobával, játszórészt alakítottunk ki a szabadban, hátul pedig az irodákat helyeztük el. Huszonnégy alkalmazott, gondozónő segíti majd a gyerekek életét, mindennapjait. Megjegyezném, hogy egy ökumenikus bölcsődéről van szó, így felekezettől függetlenül várjuk a családok jelentkezését, amiből már most is van szép számmal. Plusz szolgáltatások létrehozásán is fáradozunk, gondolok itt egy sószobára a gyerekek részére, illetve nyelvtanulási lehetőség biztosításán is gondolkozunk.
Arra a kérdésre, miszerint kell-e már fizetniük egységesen a szülőknek a bölcsődei szolgáltatásért, Sipos Kund Kötöny így felelt: – A gazdasági felépítést még nem vizsgáltuk meg, az állami normatíva mértékéről sem tudok még pontosan nyilatkozni.
- Tarnavölgyi Gergely -