Fedor Mihály nekirugaszkodik a Pamírnak

Fedor Mihály két fontos kellékkel, a speciális bakanccsal és a jégcsákánnyal
Fedor Mihály két fontos kellékkel, a speciális bakanccsal és a jégcsákánnyal - © Fotó: Mán László
Nyíregyháza -A nyíregyházi Fedor Mihály hamarosan útra kel, hogy meghódítsa a Pamír ­második legmagasabb csúcsát.

Már vágja a centit Fedor Mihály. Nem sok van hátra, hiszen július 13-án indul élete eddigi legjelentősebb útjára, a Pamír-hegység második legmagasabb pontja, az Ibn-Szina csúcs (7 134 m) meghódítására. A Pamír öt, hétezer méternél magasabb csúcsának megmászása rangos teljesítményt jelent, aki ezt megteszi, elnyeri a hópárduc címet, ami a magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült.

A nyíregyházi alpinista kedden délután a Chloé New Yorkban étterem különtermében osztotta meg legújabb információit az érdeklődőkkel. Miként arról már beszámoltunk, a nagy útra állandó mászótársával, a mezőkovácsházi Sarus Zoltánnal indul, ám előtte csütörtökön még egy ráhangoló, ausztriai túrára indul kedvesével. Aztán jöhet a pakolás és az utazás.

Hosszú szervezés után

– A szervezés szinte már akkor megkezdődött, amikor tavaly nyáron lejöttünk Európa tetejéről, az Elbruszról (5 642 m) – indította a tájékoztatót Fedor Mihály. – Nagyon sok beszerezni- és elintéznivaló volt, a különböző engedélyek, repülőjegy, vízumok, és persze a speciális felszerelés.

A Pamírban 3800 méteren van az előretolt alaptábor, ahol akár száz hegymászó is összejöhet, hogy megfelelő időjárási körülmények között nekivágjon a volt Lenin-csúcs meghódításának. Aminek nem lehet csak úgy nekiugrani, fokozatosan kell felkészíteni a szervezetet az extrém viszonyokra, így több napot kell eltölteni 5 200, majd 6 200 méter magasságokban. Amikor ez megtörtént, és megfelelő az időjárás, neki lehet vágni a csúcsmászásnak, ami ideális viszonyok között mintegy nyolc óra, ezért igen korán, hajnalban kell nekiindulni, hiszen az oromról vissza is kell térni.

A sok felszerelésből mi az, ami a legfontosabb, ami nélkülözhetetlen?

– Egy valamit nem tudok kiemelni, ám talán a ruházat az, ami nélkül nem lehet megmaradni olyan magasban és olyan hidegben – kezdte válaszát a kérdésre Fedor Mihály. – Speciális a hálózsák, a ruházat, de leginkább a mászóbakancs. Az enyémet, egy 42 és feleset viszonylag könnyű volt beszerezni, ám társamnak 44-es kellett, amiből Európában mindössze egy volt. Meg is kérik az árát egy ilyen bakancsnak, de ez, miként a többi felszerelés nélkülözhetetlen.

A megfelelő akklimatizálódás rendkívüli, mondhatni életbevágó fontosságú, hiszen az elengedhetetlen technika és erőnlét nélkül egy hiba akár végzetes is lehet.

– A legnagyobb veszélyt az időjárás jelentheti. Nem is elsősorban a hideg, hanem a havazás. A hó ellephet gleccsereket, nehezítheti a mászást, nagy szélben pedig a látást is. Nagyon bízom benne, hogy a tervezett szakaszban, július vége felé lesz olyan nap, amikor nekivághatunk a csúcsmászásnak – így a bátor alpinista.

Úgy legyen, és augusztus elején mint hópárducjelölt térjen majd haza Fedor Mihály!

KM-ML








hirdetés