Fegyveres autórablás a belvárosban

Fegyveres autórablás a belvárosban
Debrecen – Lőfegyvernek tűnő eszközzel parancsolt ki egy nőt egy fiatalember szerda délután Debrecen belvárosában egy autóból, majd elhajtott a kocsival – tájékoztatott csütörtökön Vezendi Jánosné százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Keresi a rendőrség a sofőr barátnőjét kiparancsoló, a kocsival elhajtó fiatalembert.

Sapkás ismeretlen

A sofőr a Hatvan utca 1. szám előtt parkolt le 17 óra körül, és elment ügyintézni. Mivel barátnője a kocsiban maradt, nem zárta le a járművet, és az indítókulcsot se vette ki – számolt be a bűncselekményről a százados. Nem sokkal távozta után a nő mellé egy ismeretlen férfi ült be váratlanul, és lőfegyvernek tűnő eszközzel kiszállásra szólította fel. Ő kiugrott, a rabló pedig, akit nagy erőkkel keres a rendőrség, elhajtott. A férfi ellen fegyveres rablás gyanújával nyomoznak.

A szóvivő közlése alapján, a 20–25 év körüli tettes 160–165 centiméter magas, sovány testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor sötét baseball sapka volt rajta. A feltehetően rövid hajú fiatalember arca beesett, szeme sötét, barna vagy fekete. Szája vékony, fogazata apró, sűrű, hiánytalan. Az elől varrott, oldalt lyukacsos, sötét sapkán nem volt se felirat, se ábra. Sötétkék, kapucnis, zipzáros polár felsőt – elején három nagyméretű betűvel – és sötét nadrágot viselt. Az autó, amit elvitt, egy indigókék Ford Focus típusú kombi személygépkocsi. Rendszáma JBW-051. A jármű hátuljában három zsákban munkaruhák voltak, a forgalmi engedély a sofőr jogosítványával együtt benne maradt.

Vezendi Jánosné kéri, hogy haladéktalanul jelentkezzen, aki az esetről bármit tud, annak szemtanúja volt vagy a helyszínen, annak közelében szokatlan dolgot látott. Bejelentéseiket a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon tegyék meg: személyesen a Kossuth utca 20. szám alatt, telefonon az (52) 516–400/2066-os melléken. Hívhatják az ingyenes 107-et, 112-őt is.








hirdetés