Fehér karácsonyuk volt a nyíregyházi madaraknak

Fehér karácsonyuk volt a nyíregyházi madaraknak
© Fotók: Hoványi Péter
Nyíregyháza – Minden évben kapnak karácsonyi ajándékot a Sóstói-erdőben telelő madarak 2011 óta. Az E-misszió Egyesület az adventi időszakban a már hagyományos “Madárkarácsony” megszervezésével hívja fel a figyelmet a téli madáretetés fontosságára és az önkéntesség szerepére a természetvédelemben.


A vidám közösségi program során különféle magokból és faggyúból készített és a faágakra kiakasztott madárkalácsokkal az erdőt is karácsonyi díszbe öltöztette a megjelent több tucatnyi érdeklődő, a kisgyermekektől a nyugdíjas korosztályig. A szombati áthelyezett munkanap ellenére összegyűlt ütőképes csapatot az ÉVISZ (Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnáziuma) környezetvédelem szakos diákjai is erősítették.

A résztvevők megismerhették a téli madár­etetés alapvető tudnivalóit és az etetők leggyakoribb vendégeit is, ugyanis ornitológus szakember közreműködésével, madárgyűrűzés keretében közel is kerülhettek az erdő téli madárvilágához.

– A téli madáretetés nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a kis tollas jószágoknak a hideg és táplálékban szegény időszak átvészeléséhez – mondta dr. Szigetvári Csaba, a szervező egyesület elnöke. – A szokásos és jól ismert eleségek mellett olajos magvakból, aszalt gyümölcsből és némi állati zsiradékból, kreatív ötletekkel nem csak tápláló, de szép madárkalács is készíthető. A napraforgómag mellett diót, kölest, lenmagot, mákot és mazsolát is használunk, a kész kalácsot pedig kiszárított narancshéjakba, fenyőtobozokba töltve akasztjuk ki erdőszerte.

– Minden télen több mázsa napraforgómagot fogyasztanak el az erdei tornapályán álló etetőnkből az arra járó madarak – főleg széncinegék, kék cinegék, barátcinegék, csuszkák, harkályok, fekete rigók, szajkók, zöldikék, meggyvágók. Az egyesület a folyamatos madáretetést az ünnep elmúltával is biztosítja az erdei tornapályán, egészen a tél elmúltáig. Az ehhez szükséges, minden évben több zsáknyira rúgó etetőanyag – elsősorban napraforgó – adományként kerül a természetvédő szervezethez, ami bizonyítja, hogy sokak számára fontosak a körülöttünk élő madarak – tette hozzá Szigetvári Csaba.


Sonkád - Néhány napja egy sonkádi családhoz különleges látogató érkezett: késő este a kertes ház lakói az udvar felől szokatlan lármázásra lettek figyelmesek. Amikor kimentek megnézni a zaj forrását, egy nagyobb testű, „érdekes” kinézetű vízimadarat találtak, ami a kerti kiskapu mellett landolt. ...

A madáretetőt akár gyermekeink segítségével is elkészíthetjük
Nyíregyháza - Egy egyszerű etetőt ki lehet alakítani például cukorkásdobozból is. Nemrégiben arról írtunk, miért is fontos a madarak téli táplálása, most pedig ahhoz adunk néhány tippet, hogyan is készítsünk madáretetőt. Ahogy korábban, ezúttal is Petrilláné Bar­tha Enikő, a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Mikló...

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Figyeljünk arra, milyen eleséget adunk a madaraknak! A zord időjárásban nagyban megkönnyíthetjük az áttelelő madarak életét, ha kihelyezett élelemmel segítjük őket. Ezekből adjunk Az ivó- és fürdővíz biztosítása mellett többféle eledellel is kedveskedhetünk az a...

Budapest - Az összefüggő hótakaró idején az áttelelő madarak etetése életmentő lehet - hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület az MTI-nek eljuttatott közleményében szombaton. Kiemelték: a hótakaró beborítja a madarak élelemforrását, ilyenkor számukra sokkal kevesebb a felcsipegethető...








hirdetés