Fazekas Sándor: ötvenezer új álláshely jöhet létre a mezőgazdaságban

Szatmárcseke – Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban – mondta a földművelésügyi miniszter pénteken egy gazdafórumon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

Fazekas Sándor emlékeztetett, a hazai agrárium az elmúlt években mintegy másfélszeresére növelte kibocsátását, előbbre lépett a beruházások és gépesítés területén, illetve előnyére alakult át a birtokszerkezet is.

A miniszter kifejtette: ha a mezőgazdaságban többféle terméket, magasabb feldolgozottsági szinten, munkaigényes kultúrában honosítunk meg, akkor a foglalkoztatottság is emelkedni fog. Jelenleg több területen néhány szakmában már munkaerőhiányról kell beszélni – tette hozzá.

Az adatok szerint a legnagyobb munkahely-bővülés az egyéni gazdaságoknál, és a kisméretű gazdasági szervezeteknél ment végbe. 2010 óta harminc százalékkal nőtt a foglalkoztatás a mezőgazdaságban, a hazai élelmiszeripari cégek például 2017-ben 22 ezer munkavállalóval többet foglalkoztattak, mint a korábbi években – jelezte.

A miniszter a meghívott térségi gazdálkodók előtt megerősítette, a magyar kormány 2010 óta stratégiai partnernek tekinti és kiemelten támogatja a hazai gazdálkodókat. A lehető legnagyobb nemzeti támogatást kapják a szarvasmarha-, tej- és juhágazat szereplői, a korábbi keretösszeg többszörösét kapják a baromfi- és sertéstenyésztők. A baromfi esetében a 2010-es 4 milliárd forintról 2016-ra 13,2 milliárd forintra, a sertéságazatnál a nyolc évvel ezelőtti 6 milliárdról 2016-ra 17,1 milliárd forintra nőtt a támogatási összeg.

Az uniós, közvetlen támogatások révén évente több mint 400 milliárd, míg vidékfejlesztésre 160 milliárd forint áll rendelkezésre – ismertette a miniszter. Hozzátette, ennek megfelelően nőtt a hektáronként adható támogatás összege, a 2010-es 46 ezer forintról 2016-ra 70 ezer forintra.

Fazekas Sándor a fórumon megerősítette, Magyarország továbbra is kiáll a GMO-mentesség mellett, elkötelezett az élelmiszerbiztonság területén, hazai birtokpolitikában pedig továbbra is a kis- és közepes családi gazdaságokat, gazdálkodókat támogatja.

Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe érkezett támogatásokról szólva elmondta, a Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség pályázati programjaira összesen 1859 sikeres pályázatot nyújtottak be a megye gazdálkodói, akik mintegy 27 milliárd forint támogatási összeget nyertek el.

– MTI –



Fehérgyarmat.
SZON.HU






hirdetés