Jegyzőből lett polgármester Hermánszeg első embere

Akt.:
Bár a stúdiófelvétel régebben készült, az üzenete időszerű: Győrfi Erzsébet szeretné felvirágoztatni Hermánszeget
Bár a stúdiófelvétel régebben készült, az üzenete időszerű: Győrfi Erzsébet szeretné felvirágoztatni Hermánszeget
Hermánszeg – Bárhol is dolgozott Győrfi Erzsébet, tősgyökeres hermánszegiként a hétvégéken hazatért.

Új polgármestere van immár a 246 lakosú Hermánszegnek. Vasárnap a szavazópolgárok úgy döntöttek, hogy Győrfi Erzsébet töltse be a polgármesteri tisztséget.

Szoros versenyben szerezte meg a győzelmet, hiszen míg ő 77 szavazatot kapott, a második helyen végzett Badar Attilára 76 lakos voksolt. A szavazatszámláló bizottság tagjai többször is átszámolták a szavazólapokat, s mindig ezeket a számokat kapták. Ha a szavazással kapcsolatban szerda délutánig nem érkezik fellebbezés, akkor jogerőre emelkedik a szavazópolgárok akarata.

Demokratikusan, szakszerűen

Nagyon köszönöm mindenkinek a szavazatokat, igyekszem meghálálni a bizalmukat. Szeretnék bizonyítani azoknak is, akik most nem rám szavaztak, az egész település polgármestere szeretnék lenni”

– mondta el érdeklődésünkre Hermánszeg új polgármestere, aki előtt nem ismeretlen a közigazgatási és önkormányzati munka. Levelező úton végezte az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakát, akkoriban Jánkmajtison dolgozott igazgatási előadóként. Hermánszegen több cikluson keresztül volt önkormányzati képviselő, s a körjegyzői tisztséget is betöltötte Rozsályon és Zajtán.

Helyettesítő jegyzőként segítette a közigazgatást Hodászon és Olcsván, 2013-ban pedig a Nógrád megyei Mátraverebélyen nyerte el a jegyzői állást. Korábban háromszor is indult a polgármesteri címért, a második legtöbb szavazatot mindig ő kapta.

– Bárhol is dolgoztam, tősgyökeres hermánszegiként a hétvégéken hazatértem, vagyis jól ismerem a községet, az intézményeket, a valós problémákat. Azt tervezem, hogy a csütörtöki képviselő-testületi ülésen teszem le az esküt, s utána kezdődne is az érdemi munka.

– Szeretném, ha a hivatalos beiktatásomon nemcsak az önkormányzati képviselők lennének ott, hanem a falu lakossága is, hiszen csak közösen érhetünk el eredményeket. Fontos a számomra, hogy az önkormányzat minél hamarabb működőképes legyen, demokratikusan és szakszerűen működjön – folytatta Győrfi Erzsébet, akitől azt is megkérdeztük, mi lenne most a három legfontosabb feladat.

Munkahelyek teremtése

– Rengeteg a tennivaló, nehéz három területet közülük kiemelni. Az egyik legfontosabb cél talán mégis az lenne, hogy munkahelyek teremtésével élhetőbbé tegyük a falut. A helybeli gazdálkodókat ösztönözni kellene, hogy mikrovállalkozásokat indítsanak, s azokban helyi lakosokat foglalkoztassanak – magyarázta a község új vezetője.

– Termelőüzem beindításán is gondolkodom, lehetne aszaló- vagy olajpréselő üzemet létrehozni. Olyan élő tájház is szerepel a terveim között, ahol készülhet csigatészta, lekvár, befőtt, az udvaron pedig őshonos állatok lehetnének. A téesztelepet is rendbe kellene hozni, azon a területen van a szociális földprogramunk.

KM-MML


Mindenkire szükség van

– A környező települések összefogásával kellene elérnünk, hogy az utak szélesebbek és jobb állapotúak legyenek. Fontos feladat a régi romos házak, elhanyagolt ingatlanok és lefolyástalan árkok rendbetétele a tulajdonosok által és pályázatok bevonásával. Célom továbbá a falu értékeinek megbecsülése, közparkok felújítása. A közösség megtartó erejére is ügyelnünk kell: a csecsemőtől az aggastyánig mindenki érezze a falu megbecsülését, s azt, hogy szükség van rá – tette hozzá Győrfi Erzsébet.


Győrfi Erzsébet
Nyíregyháza - Győrfi Erzsébetet (független) választották polgármesternek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hermánszegen vasárnap megtartott időközi választáson - közölte a Cégénydányádi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-vel. Bíró Attiláné elmondta, a 228 választásra jogosultból 170-en men...



Fehérgyarmat.
SZON.HU






hirdetés