a rendőrök győztek Gyanús autót próbáltak megállítani a fehérgyarmati rendőrök a 491-es úton a város közelében. A Mercedes nem állt meg, hanem továbbszáguldott. A gépkocsi Tunyogmatolcson áthaladva Győrtelekhez közeledett, és a település Tunyogmatolcs felőli végénél álló rendőrségi autót jobbról, a padkán akarta kikerülni, ami részben sikerrel járt, de eközben nekiment a Fordnak, szerencsére senki nem sérült meg az eset kapcsán.
A rendőrségi Ford defektessé vált, a Mercedesről pedig feltételezhető volt, hogy megrongálódott. Ez később be is igazolódott, mert a 4922-es úton Győrtelek felől Nagyecsed irányába tartva talán félúton járva a műszaki hibák miatt végleg leállt. Az korábbi ütközés nyomán nem csak a külseje rongálódott, hanem a hűtő, az olajteknő is és kiszakadt a kereke. Az autó sofőrje elhagyta a helyszínt, feltételezés szerint egy másik autóval.
Nem sokkal később a mentők kaptak segélyhívást Nagyecsedről, mert egy Lancia a település határánál lévő csatornába borult. A Lancia Győrtelek irányából érkezve nekiütközött a csatorna zsilipjének és emiatt sodródott le az útról. A rendőrség szóvivője Hajas Zoltán őrnagy érdeklődésre elmondta: egy 21 éves fábiánházi férfi súlyos sérüléssel kiszállt a csatornába borult autóból, a mátészalkai tűzoltók a 24 éves sofőrt kihozták, de a mentők őrajta már nem segíthettek. A tragédia kapcsán az MRFK közlekedési osztálya igazságügyi műszaki szakértő bevonásával indított eljárást a körülmények tisztázására. Egyelőre nem tudni a két eset között volt-e összefüggés, azt a későbbi vizsgálat hivatott tisztázni.
- Pusztai Sándor -