Fekete és fehér árnyalatai

Akt.:
Fekete és fehér árnyalatai
© Fotó: slejm.atlatszo.hu
Gulyás Gergely neve ismerősen csenghet a politikát figyelemmel kísérők körében. Van, aki a lázadó értelmiségi fenegyereket látja benne, mások az apróra vágandó balliberális provokátort. Mostani „Tiszavasvári fehéren, feketén” című dokumentumfilm-kísérletével rávilágított arra, amit eddig is mindenki tudott: az országban nagyon nincsenek rendben bizonyos dolgok. Dessewffy Zsolt írása.

Több mint negyedszázaddal a rendszerváltás után egyik kormányunknak sem sikerült érdemben közelebb kerülni az egykori célhoz, egy élhetőbb Magyarország megteremtéséhez. Mivel Tiszavasvárihoz több minden köt, megosztom gondolataimat a film kapcsán. Apartheid? Igazán erre a kifejezésre kaptam föl a fejem, amikor elkezdtem nézni a filmet. Úgy érzem, könnyű nagy szavakkal dobálózni, pláne, ha azok kritikát fogalmaznak meg. Nem ártana a cigányság történetével megismerkedni. A cigányság a középkor során érkezett Európába, Magyarországon először Zsigmond király idejében tesznek róluk említést. Vándor népségként tartották őket számon, akik nem maradnak sokáig egy helyben, letelepedéshez nem igazán fűlik a foguk, alkalmi munkákból tengetik mindennapjaikat és dalból van a lelkük. Persze ezek az alkalmi munkák abban az időben komoly mesterségek voltak, mint a kovács, vályogvető, fafaragó.

Házaltak portékáikkal, a kereskedelemből is kivették a részüket. Jelentős részük a korabeli szórakoztatóiparban kereste a betevőjét, s innen ered pl. a muzsikus cigány kifejezésünk. Ez a vándor életmód a XVIII. századig zavartalanul folyt Magyarországon, amikor is Mária Terézia idején megpróbálták letelepíteni és asszimilálni őket. Megpróbálták elérni, hogy közösségeiket szétszórva a helyi lakosságba beolvasszák. Persze ez a fajta erőszakos röghöz kötés pont az ellenkezőjét eredményezte, mivel azok is kezdtek elszökdösni, akik szívesen letelepedtek volna. A vándorló életformára az első komoly veszélyt az első világháború után az jelentette, hogy az államhatárokat szigorúbban kezdték őrizni, így megnehezedett a szabad vándorlás Európában. 1945 után, miután földrészünk két táborra szakadt, a vasfüggöny végleg megadta a kegyelemdöfést az addigi vándoréletnek.

A többek között ránk is erőltetett szocialista értékrend nem tűrte meg egy vándor népség létét, és megkezdődött körükben is a szocialista embertípus kialakításának tortúrája. Már nem tűrték meg, hogy bárki is csak úgy kézműveskedjen a saját szakállára, s így a szabadság és az ahhoz tartozó minimális megélhetés lehetőségei is eltűntek. Az erőszakos asszimiláció része volt, hogy akár kényszerrel is a nagyvárosokba telepítették őket, hogy majd a fehérek között szocializálódnak. Vidéken annyival másabb a kialakult helyzet, hogy a betelepített cigányság egy tömbben él a városokban és a falvakban. Emiatt kezdtek kiéleződni azok az ellentétek, amik az idő múlásával csak mélyültek, és napjainkra gyűlölködéssé mérgesedtek. A már egy ezredéve letelepedett magyar ember nem nézte jó szemmel, hogy a betelepített cigányság a városi környezetben is megpróbálja folytatni megszokott életvitelét. A cigány emberek egy része sehogy sem tudta megszokni a társadalmi kötöttségeket.

Mi több! Olyan esetről is hallottam, hogy a társadalomba beilleszkedni akaró tagjait a cigány közösség kivetette. Persze a fehérek sem fogadták be igazán soha. Ennek a következménye lett az együttélés helyett az egymás mellett élés. A rendszerváltás aztán az addigi látszólagos létbiztonságot is szertefoszlatta. Ahogy megszűntek a nagy állami cégek, amik valamilyen szinten felszívták a cigányság munkaerejét, az addig rejtve ugyan, de meglévő problémák hirtelen előkerültek és mélyültek. Napjainkig senki nem találta meg a helyes megoldást. Látszatintézkedések és politikai ütőkártyák kijátszására annál több példát lehetne említeni. A legégetőbb ezek közül, hogy a hirtelen tisztességes megélhetési lehetőségét vesztett cigányság látszólag kilátástalan helyzetbe került, ami súlyosbította mindezt, hogy a magyarok is tömegével vesztették el munkájukat és csúsztak le társadalmi szinten, s innentől már egyfajta riválissá is vált a két népcsoport.

Mint azt már írtam, Budapesttel ellentétben a cigányság településenként nagyjából egy tömböt képez. Ez adhat alapot ugyan a szándékos elkülönítés vádjára, de a történelem ismeretében ezek cáfolhatóak. Egy régi mondás szerint az ember a saját fajtája körében érzi igazán jól magát. Egy település lakosainak etnikai elkülönülése nem magyar jelenség, és semmiképpen nem nevezhető Tiszavasvári találmányának. Elgondolkodtam azon, hogy „művelt” európai városban az elkülönült negyedekben élő kínai, zsidó, cigány és többi nációt szintén az ottani apartheid áldozatának tekintené, vagy ezzel a rossz szájízt keltő jelzővel csupán Tiszavasvárit tiszteli meg?

Szerzőnk fotóriporter, az ősi Dessewffy család leszármazottja.

– Dessewffy Zsolt –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés