Feketén épült az M6-os

Feketén épült az új M6-os autópálya – derült ki a Munkaügyi Felügyelőség elmúlt hetekben végzett ellenőrzéseiből. A 267 vizsgált dolgozónak több mint 90 százaléka sem szerződtetve, sem bejelentve nem volt – írja a Magyar Hírlap.

Előfordult olyan is, hogy az ellenőrök az első helyszín vizsgálata után a többi helyen már csak elhagyott talicskákat, lapátokat találtak, munkásokat viszont sehol. Később kiderült, hogy egy közeli csárdában várták a “vihar elvonultát”.

Más útépítéseknél sem jobb a helyzet. Május-júniusban több mint félezer munkáltatót ellenőriztek, minden második esetben fekete-foglalkoztatást találtak, amely a dolgozók harmadát érintette. Az M5-ös építésénél az is előfordult, hogy a lebukott munkásokat bejelentették, majd hamarosan, tudtuk nélkül, ki is jelentették őket.








hirdetés