Fekszik a DEAC-nak a ZTE

Erdei Ádám két éve még játékosként küzdött a DEAC feljutásáért, azonban immár csak a pályán kívülről szoríthat a csapatért
Erdei Ádám két éve még játékosként küzdött a DEAC feljutásáért, azonban immár csak a pályán kívülről szoríthat a csapatért - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Erdei Ádám, a DEAC korábbi kosarasa és jelenlegi sajtósa úgy érzi, sikerül megtörni a rossz idegenbeli szériát.

Nem csupán a mezőny, a program is igen sűrű a férfi kosárlabda NB I. A-ban. A DEAC csapata múlt szombaton saját környezetében szenvedett vereséget: 92–88-ra kaptak ki Berényi Sándor tanítványai az Oláh Gábor utcán, ezzel pedig megszakadt a debreceniek kilenc mérkőzés óta tartó hazai veretlenségi sorozata. De nincs idő csüggedni, szerdán 18 órától újabb megoldandó feladat vár a cívisvárosi kosarasokra, akik a Zalaegerszeg otthonában vizitálnak. A ZTE jelenleg 34 ponttal az ötödik helyen áll, míg a DEAC 33 egységgel a nyolcadik. A bajnokság hajrájára fordulva minden egyes győzelemnek még nagyobb szerepe van a folytatást illetően, így kiélezett derbire van kilátás.

Bizakodó

Lapunk kissé formabontó módon ezúttal Erdei Ádámot kérdezte, aki két évvel ezelőtt még a DEAC gárdáját erősítette, majd aktív sportolói évei után is maradt az együttesnél, már mint a kosarasok sajtósa.

– Egyszer minden szériának vége szakad, sajnos a DEAC hazai veretlenségi sorozatának a legrosszabbkor vetett véget a Paks. De ez hozzátartozik a sporthoz, a DEAC játékosai vannak annyira profik, hogy ezen gyorsan túl tegyék magukat, és a következő feladatra koncentráljanak. Idén már kétszer legyőzték a debreceniek a ZTE csapatát, egyszer a bajnokságban, egyszer pedig a Magyar Kupában, vagyis mondhatjuk, hogy jól megy a Zala megyeiek ellen. Ezzel együtt nem vár ránk könnyű feladat, a Zalaegerszeg egy stabil gárda, főként hazai pályán, fantasztikus szurkolótáborral és minőségi idegenlégiósokkal. Mégis azt érzem, hogy eddigi negatív idegenbeli szerepléseink sora megszakad, annál is inkább, mert fekszik nekünk aktuális riválisunk játékszerkezete – mondta el Erdei Ádám.

Megtudtuk, a DEAC-ból mindenki hadra fogható, és az egylet már kedden útra kelt, egy edzést még Zalaegerszegen is vezényelt a fiúknak Berényi Sándor.

Kíváncsiak voltunk, milyen egy korábbi játékosnak már csak a pályán kívülről, úgymond tehetetlenül szemlélni az eseményeket a mérkőzések közben. – Ez már a második évem, tavaly még furcsa volt, de mostanra megszoktam, hogy immár más feladatkörben kell helytállnom. Megkönnyítette a helyzetem, hogy nem szakadtam el a kosárlabdától, amellett, hogy ellátom a sajtóreferensi munkákat, az U16-os csapatot is edzem.

SZADÓ


DEAC vs. Paks
Debrecen - Megszakadt a kilenc mérkőzés óta tartó hazai veretlenségi sorozata a DEAC kosárlabdacsapatának, miután négypontos vereséget szenvedtek az ASE csapatától. Az első félidőben már 19 pontos előnyre tett szert a Paks, így hiába pörögtek fel a végére a hajdúságiak, végül megérdemelt vendéggyőze...








hirdetés