Ország-világ

2020.08.11. 10:10

Miért nem lehet helyi halat kapni a Balatonnál?

A Jobbikos Steinmetz Ádám tette fel a kérdést, amelyre a válasz: mert az éttermek nem igénylik.

Balatonlelle, 2018. szeptember 26. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halászai a balatoni õszi haltelepítéshez lehalásszák a halállományt a Balatonlelle- Irmapusztai Tógazdaságban 2018. szeptember 26-án. Az itt kifogott háromnyaras pontyokat a Balatonba telepítik. MTI Fotó: Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Steinmetz Ádám, a Jobbik parlamenti képviselője ismét elővette a nyár egyik slágertémáját: miért nem lehet balatoni halat kapni a magyar tenger partján? Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint a vendéglátósok tudnának balatoni halat vásárolni, de inkább az olcsóbbat veszik – írja a Magyar Nemzet.

„A Fidesz-kormány 2013. december 5-én betiltotta a balatoni halászatot” – mondta hétfői fonyódi sajtótájékoztatóján Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője. Hozzátette: szerinte mindenféleképpen megoldást kell találni arra a problémára, hogy a tó partján lehessen balatoni halat kapni. A Magyar Nemzet a sajtóesemény után telefonon kereste a képviselőt, aki emlékeztetett: számos tóparti büfében árulnak „balatoni” halászlevet, süllőt, keszeget, sőt egyes helyeken még hekket is sajnos – tette hozzá –, ám azt kevesebben tudják, hogy ezek a halak nem a Balatonból származnak. Steinmetz szerint az ezt a gyakorlatot követő vendéglátóhelyek becsapják vendégeiket. A politikus hozzátette: a szélesebb közönség így évek óta elesik attól, hogy megtudja, milyen ízvilágot képvisel a valódi balatoni hal.

Steinmetz Ádám úgy tájékoztatott, hogy a kormány is felismerhette a problémát, ugyanis tudomása szerint az Agrártárca és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az Európai Unióhoz beterjesztett egy kérelmet, amelynek eredményeként védjegyet kaphat a balatoni és a Balaton melletti tógazdaságokból származó hal. „Ez egy konstruktív lépés a kormány részéről, aminek szívből tudok örülni” – mondta a lapnak a képviselő. Steinmetz a kérdés kapcsán az MTI-nek is adott interjút, amelyben kiemelte: a balatoni hal témakörét szeptemberben napirendre szeretné vetetni a parlament mezőgazdasági bizottságában is.

A képviselő három ötlettel állt elő a probléma megoldására. Egyrészt meg kellene teremteni a feltételeit annak, hogy a falusi vendégasztal-szolgáltatás keretein belül a horgászó vendéglátók által a Balatonból kifogott halakat fel tudják szolgálni a vendégeiknek. Emellett felvetette, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. rendszeresen végez ökológiai célú halászatot, amellyel az idegen és invazív fajokat próbálják visszaszorítani, ám az ilyen halászatok alkalmával elkerülhetetlenül a hálóba kerülnek őshonos fajok, amelyeket értékesíteni lehetne Steinmetz szerint. A politikus azt is felvetette: a horgászok átadhatnák a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek értékesítésre a napi limiten felül fogott halat.

Mint ismert, a balatoni horgászrend szerint meghatározott darabszámú és méretű halat lehet csak megtartani, és ha valaki elérte a limitet, akkor be kell fejeznie a horgászatot. Steinmetz ötlete szerint azonban ezután is tovább lehetne folytatni a horgásztevékenységet, és az így fogott halakat átvenné a cég. A lap felvetésére, hogy óriási beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy a több száz kilométeres partszakaszon a horgászok egyenként át tudják adni zsákmányukat úgy válaszolt, hogy kezdetben meg kellene kérdezni a vendéglátósokat, hogy erre egyáltalán hol van igény. Kiemelte: elgondolása szerint balatoni halat csak a tó partján és a környező településeken lehetne kapni.

A Magyar Nemzet megkereste a kérdés kapcsán Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy

a vendéglátósoknak maguknak kell dönteniük arról, hogy fagyasztott, olcsóbb terméket vásárolnak és árulnak-e, vagy frisset.

„A vendéglátósok nagy része akkor sem balatoni halat árult, amikor erre volt lehetőségük” – tájékoztatott a vezérigazgató. De emlékeztetett a téma kapcsán egy korábbi nyilatkozatára is, amelyben elmondta, hogy az éttermeknek jelenleg is van lehetőségük balatoni halat árulni. „A Balaton vizének leeresztésekor a Sió-csatorna zsilipjénél a társaság csapdákat helyezett ki, hogy a tóból „kilépő” halakat kifogják, majd több száz helyre küldtek e-mailt arról, hogy balatoni halat lehet vásárolni a társaságtól” – nyilatkozta a lapnak korábban, hozzátéve, hogy a kifogott halakat az érdeklődés hiánya miatt végül halfeldolgozóknak értékesítette a társaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában