Felidéztek szokásokat, régi-régi eseményeket Gávavencsellőn

Épült kártyavár is
Épült kártyavár is - © Fotó: magánarchívum
Gávavencsellő – Hagyomány már Gávavencsellőn, hogy a tavaszvárás jegyében egy kellemes délutánt szervez a német nemzetiségi önkormányzat a tagjainak.

A szép szokás az idén sem szakadt meg, a napokban megrendezték ezt a programot.

Gyermekkori játékok

– A rendezvény első részében régi idők szokásait, eseményeit idéztük fel. Volt, aki a korabeli házépítési módot, a döngölést, mások az esküvő, a keresztelő, a disznóvágás, az aratás, a cséplés emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Sokak számára ismeretlen, érdekes történetek hangzottak el a régi paraszti életről, a „múlt században” megélt eseményekről – tájékoztatta portálunkat Rusz Péterné, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnöke.

– Felidéztük gyermekkorunk játékait is. Építettünk kártyavárat, készítettünk „brúzálót” gomb és cérna segítségével, krepp-papírból virágokat sodortunk, és előkerült a bigeró is. Mindez sok móka, tréfálkozás kíséretében történt.

– Ezt követően az elmúlt év eseményein készített fotókkal elevenítettük fel emlékeinket. Nagyon jó volt újra látni a rendezvényeken, fesztiválokon, kirándulásokon készült képeket. Hangulatos, vidám délutánt töltöttünk el együtt, s készülünk az év további eseményeire egyetértésben, szeretettel – tette hozzá a nemzetiségi önkormányzat elnöke.

– KM –








hirdetés