Felkészülve jobb szülni

Szülők
Szülők
Miskolc – Születéselőkészítő napot tartott várandós kismamák részére pénteken a Holdam Egyesület. 

Az egész napos program délelőtti előadására mi is bekukkantottunk egy kicsit. A megjelent kismamáknak épp Berényi Grilla szüléselőkészítő tartott előadást arról, hogyan működik a nők medenceizomzata, és az miként változik meg szülés után. A kismamák megtudták, mi a helyes testtartás szoptatás közben, és mennyire szabad terhelni az édesanyát a szülést követő hetekben. A rendezvényen „kispapák” is jelen voltak, akik szintén jó tanácsokat kaptak a szakembertől arra vonatkozóan, hogyan kíméljék és mire figyelmeztessék párjukat a nehéz időszakban.

Tudatosan

Kardos Rita, a Holdam egyesület szervezője portálunknak elmondta: azért rendezték meg a napot, mert a kismamák kevés információhoz jutnak a szüléssel kapcsolatban. Szeretnék ezeket a rendezvényeket rendszeressé tenni, amihez a védőnői hálózat segítségére is számítanak. Meggyőződésük, hogy azok a nők, akik felkészülnek és nem félnek, sokkal könnyebben és komplikációmentesen szülnek. Az egyesület célja, hogy az anyák minél tudatosabban és természetesebben éljék meg nőiségüket, a szülést, valamint a gyermeknevelést.
Délután gyakorlati tanácsokat kaptak a kismamák a szüléselőkészítő napon.








hirdetés