Felmentették Farkas Pétert

Felmentette a kábítószerrel való visszaélés vádja alól Farkas Pétert pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az olimpiai bajnok testvérét és egy vádlottársát viszont kábítószerfüggő által elkövetett kábítószerrel való visszaélésért két-két évi börtönre ítélték.

Az ítélethirdetés után a 32 éves Farkas Péter újságíróknak azt mondta, hogy tovább versenyez, és indulni szeretne a pekingi olimpián. Az ítélet nem jogerős.

A Farkas család XVII. kerülei házánál 2004 októberében többezer tő vadkendert találtak, amelyek értékét több 10 millió forintra becsülték. A rendőrök először Farkas Péter testvérét és vádlottársát fogták el, éppen akkor, amikor a vadkendert gondozták. Később Farkas Péter is elfogták. Mindhárman 16 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban, amelyet 2006 februárjában szüntetett meg a bíróság.

Az ügyet először zárt tárgyaláson vizsgálták, majd a sajtó is részt ott lehetett a peren. A pénteken megszületett elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában a bíróság hangoztatta, hogy Farkas Péter bűnösségét sem tanúvallomás, sem szakértői vélemény, sem tárgyi bizonyíték, egyáltalán semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.

Az ítélet azért nem jogerős, mert az ügyész a vádlottak terhére fellebbezett , és kéri Farkas Péter bűnösségének megállapítását. A Farkas-testvérek elfogadták az ítéletet, a harmadik vádlott enyhítésért fellebez. A bíróság mindhárom vádlott esetében megszüntette az lakhelyelhagyási tilalmat.

Farkas Péter korábban az 1992-es barcelonai olimpián szerzett aranyérmet birkózásban.








hirdetés