Felső-szabolcsi szerző az országos antológiában

Felső-szabolcsi szerző az országos antológiában
Nemrégiben jelent meg az Arcok és énekek című verses antológia negyedik kötete, amelyben a záhonyi vasutas, Mandula József költeményei is helyet kaptak.

A Madár János szerkesztésében és a Rím Könyvkiadó gondozásában megjelenő sorozat első darabja 2007-ben látott napvilágot, s azóta minden évben kiadásra került. Az ez évi szám közel másfélszáz hazai, köztük tucatnyi megyei poéta munkáiból közöl válogatást.

 

A kortársköltészet egyfajta keresztmetszetét is nyújtó kötetben olyan neves költők mellett, mint például Baranyi Ferenc, Czigány György, Csoóri Sándor, Utassy József, vagy Zsille Gábor, a tehetségüket bontogató ifjú szerzők műveit is olvashatják az irodalomkedvelők.

 

Mandula József, a záhonyi Tiszakönyök Művészeti és Kulturális Egyesület tagjaként is ismert alkotó első önálló verseskötete 2000-ben jelent meg Hétköznapi ballada címmel. Az Eperjeskén élő szerző az Arcok és énekek antológia idei számában nyolc verssel szerepel.

 

– Háda Zoltán –

 

 

 








hirdetés