Koronavírus

2020.08.01. 11:00

Kötelességünk, hogy kitöltsük a kérdőívet

A koronavírus-járvány elleni védekezésről, tapasztalatokról, további teendőkről szól az új nemzeti konzultáció. Olvasóinkat kértük, osszák meg erről a véleményüket.

Gégény Gréta

Fotó: Jernei Gábor

Ez az első

– Számomra ez az első alkalom, hogy részt vettem a nemzeti konzultációban – mondta lapunknak Gégény Gréta. A gávavencsellői ifjú hölgy elmondása szerint egy pillanatig sem habozott, amikor megkapta a kérdőívet.

– Az én felfogásom szerint ez nem választás kérdése. Kötelességünk, hogy kitöltsük a kérdőívet. Visszajelzés ez az emberek és a kormány számára egyaránt. 2010 óta a kormány időről időre kikéri fontosabb kérdésekben az emberek véleményét, ezzel is jelezve, nem Budapesten, az íróasztalok mögött kívánnak dönteni, hanem fontos a szavazók véleménye is. A vidéken élőket ugyanúgy érintette és érinti a járványhelyzet, mint a fővárosiakat. A mi településünket eddig elkerülte a fertőzés, csupán egy gávavencsellői lett beteg, de még a fővárosban, ott is volt kórházban, majd amikor hazatért, akkor két hétig karanténban volt. A fertőzöttek alacsony száma valószínűleg a kormány által időben bevezetett intézkedéseknek is köszönhető. Számomra a legfontosabb kérdés az idősek védelméről szólt ebben a konzultációban, hiszen én még fiatal vagyok, erős a szervezetem, ha el is kapnám a fertőzést, alighanem gond nélkül kiheverném, de az idősebb korosztályra igenis oda kell figyelnünk.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában