Felszántotték a pályát a siker érdekében

Akt.:
Fabu Márton (labdával) fejesgóljával is, no meg az MTK legyőzésével tovább írta a sporttörténelmet a sényői csapat
Fabu Márton (labdával) fejesgóljával is, no meg az MTK legyőzésével tovább írta a sporttörténelmet a sényői csapat - © Fotó: Pusztai Sándor
Sényő – Bárki bármit mond, a Sényő tisztességesen felkészült és megdolgozott az MTK elleni győzelemért.


Fabu Márton előtt még hosszú karrier áll, elvégre huszonhárom évesen előtte a világ, mindazonáltal alighanem jó mélyen elraktározza magában a szerdán történteket. A Sényő-Carnifex megyei első osztályú csapatának futballistája fejelte a második gólt az MTK elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavájóján, így már most lesz miről mesélni a haveri körben, pláne majd az unokáknak. Elvégre nem mindennap meg esik meg, hogy egy alig több, mint ezer lelkes kis település együttese a legjobb nyolc közé jutásért viaskodik, ráadásul legyőzi (2-0) a két polccal feljebb jegyzett második vonalbeli, ott listavezető ellenfelet. Ez még mind semmi, mert ilyen sárdagasztásban kivívott sikerre ritkán adatik példa. Szerencsére, hisz a tucatnyi pocsolyával ékesített katlanban normális esetben senkit nem engednek pályára, nemhogy tétmérkőzést játszanak rajta.

– Olvastunk egy-két érdekes véleményt a meccsről, erről az a véleményem, bárki bármit mond, mi mindent megtettünk a győzelemért – nyomatékosította Fabu Márton. – Tisztességesen felkészültünk, a körülményekhez pedig nekünk is alkalmazkodnunk kellett, számunkra is szokatlan volt. Ilyen pályán mi sem játszottunk még soha, különösen nem Sényőn, ahol ezt nyugodtan állíthatom, normális esetben soha nem jelent problémát a megfelelő feltételek biztosítása. Most rendkívüli helyzet állt elő, mi pedig próbáltuk leegyszerűsíteni a játékot, nem engedtük kibontakozni az ellenfelet. Igen, szerencsénk is volt, ehhez azért hozzátenném, két osztály különbség van a két csapat között, azt gondolom, emiatt sem kényszerülünk magyarázkodásra. Sőt, mivel korán jött a két gól és utána is akadt lehetőségünk, nem hiszem, hogy csak szerencse kérdése lett volna az egész.
Azért legyünk igazságosak, az MTK annak rendje és módja szerint 4-2-es összesítéssel továbbjutott, de annyi szent, a párharc sokkal inkább a szabolcsi kiscsapat számára marad emlékezetes. Mégpedig örökre. Mivel – szó szerint – felszántották a pályát a siker érdekében.

– Nagyon sok gratulációt kaptunk – jelezte Fabu Márton. – Nem én találtam ki, mások mondták, nem sokan vannak, akik az MTK ellen két gólt is szereztek. Tanultunk az első meccsből, amelyen egyéni hibák miatt kerültünk tetemes hátrányba, ezúttal viszont végig fegyelmezetten futballoztunk. Nem hagytunk teret az ellenfélnek, igazán nagy helyzetet nem is tudott kidolgozni, a távoli lövéseket kapusunk, Gagyi Sanyi hatástalanította. Szóval, nem csak úgy az ölünkbe pottyant ez a győzelem.

KT








hirdetés