Feltárultak a varázslók titkai

Akt.:
Moór Anikó és a 300 éves barokk topánka
Moór Anikó és a 300 éves barokk topánka - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Ilyen volt – ilyen lett: új értelmet kaptak az előtte-utána fotók a múzeumban.


Feltehetek egy buta kérdést? – hangzott el többször is a Jósa András Múzeum keddi eseményén, ahol új értelmet kaptak az előtte-utána fotók. A Restaurátorok műhelytitkai című tárlaton ugyanis nem csak a „felújított” tárgyakat láthatták az érdeklődők, de a folyamat fázisait is, így rácsodálkozhattunk arra, hogy a vitrinekben pompázó cipő, pisztoly, tiszti sisak, patikaszekrény, ikon vagy tányér milyen volt és milyen lett. A különbség minden esetben óriási, a laikus szemlélő el sem hiszi, hogy ugyanazt a tárgyat látja. A restaurátorokkal beszélgetve azonban fény derül a titkokra, és belátjuk: valódi varázslókkal van dolgunk.

Moór Anikóval két pár topánka mellett beszélgettünk, az elegáns cipők legalább háromszáz évesek, és abban, hogy korukat meghazudtolóan jól néznek ki, a fiatal restaurátornak van óriási szerepe. Ez volt a diplomamunkája, egy-egy pár barokk cipővel 4–5 hetet foglalkozott. Textil és bőrszakos restaurátor, a miseruhák, palástok a kedvencei, de a hosszú hetek alatt ebbe a két pár cipőbe is beleszeretett. A selyem-, illetve damasztborítású topánkákat a XVIII. század eleji hazai arisztokrácia jeles képviselői hordhatták – bár Anikó azt mondja, hordhatóságról aligha beszélhetünk, hiszen annyira domború a talpuk, hogy állni aligha lehetett bennük, ráadásul olyan szűk az orr-részük, hogy kényelmesek sem lehettek. – Az akkori francia divatnak megfelelően ezüst- és selyemszálakkal hímezték őket, de valószínűleg nem is Magyarországon készültek, hiszen abban az időben nem lehetett rájuk túl nagy a kereslet – mondta a fiatal szakember, akitől megtudtuk: amikor befejez egy munkát, nagyon nehezen tudja elengedni. – Olyan sokáig foglalkozom velük, hogy később már úgy beszélek róluk, mintha ez enyémek lennének.

Eredeti gyógyszerek

A Miklós Marcell előtti vitrinben egy XVIII. századi házipatika-szekrényt láttunk, kihúzott fiókjaiban és mellette pedig gyógyszerek, tinktúrák – a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium egykori diákja azt mondta, rendkívül ritka, hogy eredeti gyógyszerek fennmaradjanak. Neki emiatt tetszett meg a szekrény, amin közel öt hónapig dolgozott. Nem volt könnyű dolga, hiszen volt benne fa, fém, papír, csont és üveg is – mint kiderült, ez utóbbitól félt a legjobban, hiszen ha véletlenül eltörik, a benne lévő patikaszerek megsemmisülnek.

– Az 1790-1810 között készült szekrényt Molnár Alfréd 1951-ben adományozta az Iparművészeti Múzeumnak, a készítőről csak annyit tudunk, hogy nagyon precíz ember lehetett. Minden elemnek megvan a funkciója, nagyon pontos a felépítése – annyira, hogy attól féltem, hogy ha valamit elrontok, nem fognak illeszkedni a fiókok. Szerencsére nem így lett – mosolygott Marcell, aki, kollégáihoz hasonlóan szívesen válaszolt a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium diákjainak kérdéseire. Azokból pedig nem volt hiány, a fiatalok főként arra voltak kíváncsiak, mennyi ideig tartott egy-egy tárgy restaurálása, mi okozta a legnagyobb nehézséget, és nem unták-e meg közben a munkát?

Kettős érzések

Balogh Imrének sem volt könnyű dolga, hiszen a XVI­XVII. századi nürnbergi tányér – valószínűleg a rossz tárolás miatt – nem volt túl jó állapotban, amikor a res­taurálásához hozzákezdett. – Hat negatívot is készítettem, és nem is mindegyik sikerült jól, így volt olyan időszak, amikor legszívesebben abbahagytam volna. De másnap reggel kezdtem újra – mesélte a fiatalember, aki sok időt töltött azzal, hogy kiderítse: a tányért vajon ki, mikor és hol készítette.

– Körben látható a 12 apostol, középen pedig a feltámadás jelenete, és tudjuk, hogy ilyen tányért csak a református egyház használt, ám mivel ellenezték a pompát, ők biztosan nem aranyozták be. De akkor hogy került oda az arany? Eredetileg nem volt rajta, valószínűleg egy későbbi tulajdonosa vonta be vele – mondta Imre, aki körülbelül 200 órát töltött a restaurálással, és akinek egy-egy munka befejeztével kettős érzései vannak. – Egyrészt örömteli a pillanat, hiszen a végére érek egy fontos folyamatnak, másrészt azonnal jön a kérdés: ok., ez készen van, de mit csinálok holnap reggeltől? Nekem szerencsém volt, hiszen a diplomamunka befejezése után néhány nappal már elkezdtem dolgozni, így azóta sem kérdés, hogy mit csinálok reggeltől estig.

Művészek és detektívek

– Ha leejtjük a kedvenc tárgyunkat, és összetörik, fogunk egy pillanatragasztót, és megpróbáljuk helyrehozni – valami hasonlót csinálnak a restaurátorok is, azzal a különbséggel, hogy ők varázslók – mondta a megnyitón dr. Istvánovits Eszter, a múzeum régésze. – Úgy festenek, mint a festők, úgy faragnak, mint faragók, de ezekben a művészeti ágakban nem valósíthatják meg magukat, mert köti őket a kényszer: ez eredeti állapotot kell visszaállítaniuk. De honnan tudják, hogy milyen volt az eredeti? Egyszerre művészek és detektívek, akik nagyon komoly tudományos munkát végeznek, mindezt óriási türelemmel, szerényen, a háttérben maradva.

SZA


Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza - „Restaurátorok műhelytitkai” címmel nyílt kiállítás kedden a Jósa András Múzeumban, melyet szakmai előadások követtek.








hirdetés