Feltételekkel vállalta a jelölést Ópályi új polgármestere

Akt.:
Herdon János
Herdon János - © Fotó: magánarchívum
Ópályi – A vasárnapi időközi választáson úgy döntött Ópályi lakossága, hogy Herdon János legyen az új polgármester. A hét jelölt közül ő kapta a legtöbb voksot, 536 szavazópolgár tette az ő neve mellé a jelet.

Meghálálni a bizalmat

– Először is szeretném megköszönni a lakosságnak a kapott szavazatokat, igyekszem majd munkámmal meghálálni a bizalmat. A polgármester-jelöltekre leadott szavazatok nagyon megoszlottak, remélem, azoknak is tudok majd bizonyítani, akik most éppen más személyre voksoltak, szeretnék az ő polgármesterük is lenni – mondta el érdeklődésünkre a település új vezetője.

Természetesen először arra voltunk kíváncsiak, hogyan született az ötlet, hogy elinduljon a polgármesteri tisztségért.
– Nem voltak sohasem ilyen ambícióim, a helyi események sorozata vezetett el idáig. Volt egy ellentmondás a lakosság és az önkormányzat között, s végül a képviselő-testület úgy döntött, hogy feloszlatja önmagát. Az időközi választás kiírásakor keresett meg sok helybeli, hogy vállaljam el a jelölést, mert a fejlődés érdekében változtatásokra lenne szükség – elevenítette fel az előzményeket Herdon János.

– Akkor azt válaszoltam, hogy két feltétellel vállalom el a jelölést. Az egyik az, hogy tevőlegesen támogatnak mindvégig a helybeliek, s nem csak a vállamat veregetve majd magamra hagynak. A másik feltétel szlogenje pedig az, hogy egy zászló, egy csapat, vagyis mindenki beáll mögém, s együtt, közösen, hatalmas nagy összefogással tevékenykedünk a település fejlődése érdekében.

Az összefogáshoz természetesen az is kell, hogy a közös munkában részt vevők jól ismerjék egymást. Ezzel nincs is probléma, hiszen Herdon János tősgyökeres ópályi származású, a nagyszülei, a szülei a településen születtek, egy időben az édesapja a helyi termelőszövetkezet elnöke volt. A sportbarátok körében azért is ismert Herdon János neve, mert egy időben a megyei I. osztályban focizott Ópályi csapatának tagjaként. Az elmúlt 35 évben a Mátészalkai Szerelvénygyártó Kft. termelési igazgatóhelyetteseként dolgozott, ezt a munkakört váltja most fel a polgármesteri tisztség.

A település érdekében

Arra a kérdésre, hogy milyennek látja a szintén vasárnap megválasztott új képviselő-testületet, a következőt válaszolta.

– Az új összetételű önkormányzat valamennyi tagját jól ismerem, úgy gondolom, maximálisan együtt tudunk majd dolgozni a falu érdekében. Március 9-én tartjuk meg az alakuló ülésünket, valamennyien letesszük az esküt, s akkor kezdődhet az érdemi munka.

– A legfontosabb tennivalónak most a közművelődés újjászervezését gondolom, s ehhez tulajdonképpen még pénz sem kell – utalt egy-két fontos feladatra Ópályi új polgármestere.

– Azt szeretném, hogy a kultúrház folyamatosan nyitva legyen, főleg a munkaidőn kívül, hiszen nincsen egy olyan közösségi tér, ahol a fiatalok és az idősek összejöhetnének. Az iskolából a könyvtár átköltözött a művelődési házba, szeretném, ha a könyvtár is élettel telne meg a művelődési ház mellett – tette még hozzá Herdon János.

KM-MML


Pihenés: teniszezés, úszás

Befejezésül a családjáról és a kikapcsolódásról kérdeztük Ópályi új vezetőjét.
– Két felnőtt lányom van, mindketten Budapesten élnek. Kezdetben aggódtak értem a feleségemmel együtt, amikor ráléptem a politizálás útjára, féltettek a kudarctól, a kihívásoktól, de aztán megbékéltek a terveimmel és támogattak célom elérésében. Bár a labdarúgást már abbahagytam, a sportolásról nem mondtam le, szabadidőmben szívesen teniszezem vagy úszom Mátészalkán.


Új és régi képviselőkből áll a mostani testület

Nem volt könnyű dolguk a vasárnapi időközi választáson a szavazópolgároknak Ópályiban, hiszen nemcsak polgármestert kellett választaniuk, hanem új önkormányzatot is, és a hat helyért harminchét jelölt indult.
A képviselőkre leadott szavazatok számolása azonban csak hétfő hajnalban fejeződött be. Herdon János polgármester munkáját egy olyan képviselő-testület segíti majd, amelyben régi és új tagok egyaránt vannak, és a polgármesterhez hasonlóan valamennyien függetlenként indultak.

Mint Kanyó Tamás, Ópályi megbízott jegyzője érdeklődésünkre elmondta, az önmagát feloszlatott testületben is tag volt már dr. Széll Ferenc Csabáné, aki a vasárnapi szavazáson 513 voksot kapott, továbbá szintén képviselő volt Toronyi Béla (492 szavazatot kapott) és Drabik Péter Pál is (439-en szavaztak vasárnap rá).

Új képviselőként vesz részt az önkormányzat munkájában Máté Béla 323 szavazattal, Pásziczkiné Tóth Éva 305 vokssal és Havasi Gusztáv János, aki pedig 299 ikszet kapott a neve mellé.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés