Felújítják a tokaji hidat

A tokaji híd madártávlatból
A tokaji híd madártávlatból - © Fotó: EJ
Tokaj – A kivitelezési szerződést már aláírták, és a támogatási határozat is hatályba lépett.

A tokaji Tisza híd felújítása egyelőre nem fogja a közlekedést zavarni, később azonban kisebb forgalmi torlódásokat okozhat. A forgalom a kivitelező szerint folyamatos lesz, az átkelő rekonstrukciója négy ütemben valósul meg, amit még a körforgalom újjáépítése egészít ki.

Félpályán lehet

A tokaji városházán tartott egyeztetésen elhangzott: a tervek szerint félpályán ugyan lehet majd közlekedni a hídon, ám vannak a munkálatoknak olyan szakaszai, amikor szükséges a teljes lezárás. Ezeket éjszaka és a lehető legrövidebb időn belül elvégzik a szakemberek, és azt ígérik, széles körű tájékoztatást tartanak majd előtte. Sőt, a munka megkezdése előtt lakossági fórumot is szerveznek, ahol mindenki választ kaphat a kérdéseire.

Az Erzsébet királyné hídját utoljára 1997-ben újították fel, nyolc éve pedig újra­aszfaltozták.

A teljes rekonstrukció szükségessé vált, ami kiegészül a kerékpáros és gyalogos konzol építésével is.

A munkálatok ideje alatt a körforgalom helyett jelzőlámpa irányítja majd a forgalmat. A beruházást 2019. augusztus 31-ig kell befejeznie a kivitelező A-Híd Zrt.-nek.

Kamionprobléma

Tokajban régóta gondot jelent a kamionforgalom. A helyzetet ugyan enyhítette a súlykorlátozás bevezetése, ám a 12 tonnánál nehezebb tömegű járművek részére kiadott engedélyek száma a becslések szerint is több ezer darab, amelyek nagy többsége év végén jár le.

Dóka János önkormányzati képviselő a Magyar Közút Zrt. képviselőjének javasolta, hogy a munkálatokra való tekintettel ne adjanak ki újabb engedélyeket, a rend­őrség képviselői pedig a már meglévők visszavonását kérték.

A helyszínen ígéretként az hangzott el, hogy a közútkezelő újabb engedélyeket a meglévők lejárta után már nem ad ki.
A beruházás alatt tapasztalható torlódásokat minden bizonnyal nehezíti majd, hogy jövőre elkezdődik Nyíregy­házán a nyugati elkerülő építése is.

A Nyírszőlősi és a Tokaji utat a már meglévő, az M3-as autópályára vezető szakasszal összekötő úthoz a tállyai kőbányából szállítják majd a követ, ami minden bizonnyal Tokajon keresztül zajlik majd.

Posta György polgármester elmondta, korábban egyeztetett már a Colas Északkő vezérigazgatójával erről. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy ősszel az iskolakezdés, valamint a betakarítások és a szüret is tovább nehezítheti majd a közlekedést, így arra kérte a kivitelezőt, hogy körültekintően járjon el és mindenről időben tájékoztassa a lakosságot.

EJ








hirdetés