Felújított utak és járdák a megyeszékhelyen

Akt.:
Az útépítés forgalomkorlátozással járt együtt
Az útépítés forgalomkorlátozással járt együtt - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Az idén kilenc utcában építettek új aszfaltutat önkormányzati forrásból.


Befejeződött a „Területi Infrastrukturális Fejlesztések keretében megvalósítandó lakóutcák fejlesztése, útfelújítása, járdafelújítása, kerékpáros létesítmények kivitelezése” elnevezésű projekt keretében valamennyi út, járda, kerékpárút építése, illetve felújítása.

Megújultak

Ez év tavaszától földútból aszfaltos vagy térköves út épült a Vénusz, Borbála, Mária, Magdolna, Krisztina, Anna, és Csiha Kálmán utcákban.

A felújított utcák és útszakaszok: Sóstói út és Szindbád sétány (Kemecsei felüljáró – Berenát utca), Bocskai u. (Hunyadi u – Inczédy sor között) városi szakasza, Család utca (Szalag u. – Pazonyi út. közötti szakasz), Templom utca, Damjanich utca (Huszár sor – Toldi u. között) út és parkoló, Nyár utca (Körte u. – Dózsa György u. között), Meggyes utca (41. sz. főút – Varázs utca között), Körte utca, Rövid utca, Tó utca, Mogyoró utca (Templom u. – Sóstóhegyi u. között), és a Kosbor utca.

A felújított járdák: Deák F. u. (Arany J. u. – Széchenyi u. között páratlan oldal), Korányi F. u. (Garibaldi u. – Kalevala sétány kerékpárút), Városmajor utca, Család u. (Szalag u. – Pazonyi u. között), Eperjes u. (Ószőlő u. – Korányi F. u. között), Bocskai u. (Hunyadi u. – Inczédy sor között páratlan oldal), Pazonyi tér (Korányi F. u. – Hunyadi u. között), Sarkantyú u. (Kossuth u. – Epreskert u. között), Epreskert u. 54-60. előtt, Körte u. 51-59. előtt, László utca – Inczédy sor (Bocskai utcától – Belső körútig), Nagykállói út (Butykai u. – Benkő I. u. között), Stadion utcai járdák.

Új aszfaltutak

Az idén kilenc utcában épített új aszfaltutat a NyírVV Nonprofit Kft. önkormányzati forrásból. Az útépítések több városrészt érintettek. Nyár közepétől már földút helyett aszfaltos úton járhatnak a Zivatar, Zsuzsanna, Csárda, Sétány, Platán utcán, a Platán közben, Tujafa, Füzes, Tiszafa, Ezüstfenyő, és a 28499. hrsz-ú összekötő úton közlekedők.

KM








hirdetés