Felvidékre készülnek kötetekkel a kollégisták

Egy korábbi felvidéki adományozás
Egy korábbi felvidéki adományozás
Záhony – A következő napokban, hetekben újabb felvidéki településekre utaznak a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai, hogy az általuk összegyűjtött kiadványokkal segítsék a magyar tannyelvű iskolákat.

A diákotthon két évtizede indította el könyves misszióját, melynek keretében eddig 54 alkalommal mintegy 80 erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tanodába jutott a határvárosi adományokból. Korábban már 15 esetben segítették a felvidéki intézményeket tankönyvekkel, szépirodalmi kötetekkel, folyóiratokkal és multimédiás ismerethordozókkal. Ezúttal Nagytárkány, majd Nagygéres magyar tanítási nyelvű középiskoláját szándékozik felkeresni a záhonyi küldöttség. Mindkét településre már több alkalommal vittek adományokat a határvárosi diákotthon képviselői. A mostani adományozás létrejöttét mások mellett a regikonyvek.hu és az antikvarium.hu internetes kereskedések, továbbá a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, a kisvárdai Bacsó Futár Kft. és a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány segíti. A záhonyi kollégium mások mellett a karitatív tevékenységével érdemelte ki egy évtizede a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolája kitüntető címet.

– Hudák Márk-Tancsik Róbert –








hirdetés