Fényes napok Mátészalkán

Akt.:
Fényes napok Mátészalkán
© Fotók: Pusztai Sándor
Mátészalka – A város nagyrendezvényének hagyományosan egyik leglátványosabb része a tűzzsonglőrök fellépése a Kossuth téren.

A két fiú és két lány nem csak akrobatikus emelésekkel pózokkal aratott tapsot, hanem azzal, ahogy a lángoló láncokkal égő karikával tekeregtek pörögtek. A közönség többször is tetszését nyilvánította a tökéletes látvány nyomán.

Zséda koncert

A rendezvénytérre vonult a tömeg péntek este Mátészalkán, ahol Zséda koncertje volt a tűzijáték előtti produkció. A téren egy tűt sem lehetett volna leejteni, a hangulat kitűnő volt, és a “motel szobák” rejtélye most is a felfűtött érzelmekről árulkodott.

Fáklyás felvonulás

Fényárban úszott a város. Mátészalka Kossuth terének sarkán áll ma is az a köztéri lámpa, aminek fénye elektromos ármkörbe iktatva 1888-ban Magyarországon először adott fényt. Erre emlékezve idén is megelevenedett a fényt hozó fiú szobra, a mécsest átadva a város első emberének. Hanusi Péter a Talán teátrum csodálatos dalai után köszöntötte a fény városát, majd az ünneplők fáklyákkal a kézben hosszú oszlopban, élő szobrok között vonultek fel.








hirdetés