Férfi kézilabda EHF Kupa – Kiesett a Komló

Budapest/Rentisz-Pireusz – A Komló csapata öt góllal kikapott a görög Olimpiakosz SFP otthonában a férfi kézilabda EHF Kupa selejtezőjében, a második forduló vasárnapi visszavágóján, így kiesett.

A másik két magyar résztvevő, a Balatonfüred és a Tatabánya a selejtező harmadik körében kapcsolódik be a sorozatba, a sorsolásra kedden kerül sor.

Eredmény,

férfi EHF Kupa, selejtező, 2. forduló, visszavágó:

Olimpiakosz SFP (görög) – Sport36-Komló 27-22 (14-12)

a Komló legeredményesebb játékosai: Jerkovic 7, Markovic 6, Obradovic 3

Továbbjutott: az Olimpiakosz SFP, 56-56-os összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

A párharc első meccsét 34-29-re a Komló nyerte, de a visszavágó 13. percére a házigazda görögök ledolgozták a különbséget (10-5). Kisvártatva öt perc alatt 5-0-s sorozatot produkáltak a vendégek, így számukra biztató volt az állás a szünetben, hiszen az Olimpiakosz csak két találattal vezetett.

A második félidő elején ismét egyenlített a Komló, majd piros lap miatt a folytatásra elveszítette Katzirz Dávidot. Ezt egy remek, 9-1-es hazai széria követte, vagyis a baranyaiak negyed óra alatt mindössze egy gólt dobtak (24-16), de amikor ez a rossz periódus véget ért, még mindig több mint tíz perc volt hátra.

Az utolsó percben a továbbjutást jelentő négygólos hátrányért támadhattak a vendégek, de nem jártak sikerrel, így idegenben szerzett kevesebb góljuk miatt kiestek.

A mezőny legjobbja Dimitrosz Cirasz volt, aki 11 lövésből tíz gólt dobott.

A magyar válogatott irányító, Császár Gábor svájci csapata, a Kadetten Schaffhausen kettős győzelemmel búcsúztatta az ukrán ZTR Zaporizzsja együttesét. A magyar játékos az idegenbeli első meccsen (30-27) 12, a hazai visszavágón (38-33) pedig hat gólt szerzett, ezzel ő lett a párharc legeredményesebbje.

– MTI –








hirdetés