Férfi kosárlabda Eb-felkészülés – Másodszor is kikaptak Varsóban a magyarok

Varsó – A szeptemberi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott 15 ponttal kikapott az izraeli együttestől a varsói torna pénteki napján.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a magyar csapat – amely csütörtökön 18 ponttal kikapott Angliától – az első negyedben még tartani tudta ellenfelét, ám a nagyszünetre kilencpontos hátrányba került. A harmadik nyolc percben ugyan kicsivel közelebb zárkózott Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese, ám a záró felvonásban az izraeli gárda biztosította fölényes sikerét.

A magyar válogatott legeredményesebbjei a Barcelonába szerződött, 17 pontos Hanga Ádám, illetve a 14 pontig jutott Rosco Allen és a 13 pontos Vojvoda Dávid voltak.

Eredmény:

péntek:

Izrael-Magyarország 85-70 (20-20, 27-18, 18-19, 20-13)

csütörtökön játszották:

Anglia-Magyarország 82-64 (20-15, 21-20, 20-13, 21-16)

szombaton játsszák:

Magyarország-Lengyelország 18.00

A magyar együttes ezt a tornát megelőzően az Eb-felkészülés jegyében már kilenc edzőmeccset vívott július 26-a óta, ezeken négy győzelem mellett ötször kikapott.

A válogatott 1999 után léphet pályára ismét Európa-bajnokságon, mivel a selejtezőben veretlenül megnyerte csoportját. A csapat a címvédő spanyolok mellett a házigazda Románia, továbbá Csehország, Horvátország és Montenegró válogatottjával csap össze Kolozsváron.

A 40. kontinenstorna augusztus 31-től szeptember 17-ig tart, a csoportküzdelmeknek Kolozsvár mellett Helsinki, Tel-Aviv és Isztambul ad otthont, a kieséses szakaszra a török városban kerül sor.

A magyarok menetrendje az Eb kolozsvári C csoportjában:

szeptember 1.: Magyarország-Horvátország 14.00
szeptember 2.: Magyarország-Montenegró 14.00
szeptember 4.: Magyarország-Csehország 14.00
szeptember 5.: Magyarország-Románia 19.30
szeptember 7.: Magyarország-Spanyolország 16.15

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés