Helyi közélet

2010.10.12. 17:01

A szent korona másolata előtt tett esküt Érpatak önkormányzata

<p>Érpatak - A település életében fordulópont a keddi nap, amikor a megválasztott képviselőkből megalakult az új önkormányzat.</p>

Az első szó a legidősebb testületi tagé, aki elmondja a gyűlés célját, majd előbb a polgármester tesz esküt, utána felolvassa a képviselő-testületi tagok eskü szövegét. A jegyzőtől sikerült megtudni, hogy az eskü szövege kötött, azt törvény írja elő minden magyar településen. Emellett van lehetőség külön fogadalom tételre, annak szövege nem kötött. Az eskütétel után Orosz Mihály Zoltán polgármester minden képviselővel egyenként kezet fogott, az elkövetkező négy esztendő sikeres együttműködésének reményében.

A Szent korona tan alapjai

A keddi ülésen az eskütételt követően a vendégek a Magyarok nagyasszonya Szent korona lovagrend mestere dr. Bakos Batu beszélt a Szent korona tan alapjairól. Ebben kiemelte, hogy Hunyadi Mátyás óta szűkült a korona hatalma, de egyúttal a legfőbb méltósággal szemben jogot adott a megyéknek, ami egyúttal kötelezettség is, ha nem a nemzet érdekében cselekedne a király. A koronáról további érdekességeket is megtudtunk, az ülést rövid szünet után már a képviselők szűk körében folytatták.

- Pusztai Sándor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában