Kisvárda hírei

2013.07.14. 13:05

Ismét egy falunap, ismét egy testvértelepülés

Nyírtass - Tavaly a kárpátaljai Koncházával, az idén a partiumi Túrterebessel vette fel a kapcsolatot Nyírtass.

Nyírtass - Tavaly a kárpátaljai Koncházával, az idén a partiumi Túrterebessel vette fel a kapcsolatot Nyírtass.

Szombat óta immár két testvértelepülése van Nyírtassnak. A kárpátaljai Koncházával tavaly óta tart az együttműködés, a partiumi Túrterebessel pedig a július 13-i falunapon írta alá a szerződést Jenei Erzsébet polgármester asszony. A testvértelepülési oklevél aláírása előtt Nyírtass vezetője köszöntötte a falunap helybeli, hazai és külföldi vendégeit.

Erősíteni az összetartozást

- Az önkormányzatunk két céllal rendezi meg évenként a falunapokat. Egyrészt azért, hogy erősítsük a község lakosságának összetartozását, erősítsük az összefogást. Szeretnénk, ha a helybeliek éreznék, hogy mindenkire mindig szükség van, mert csak együttműködés révén juthatunk előre - mondta Jenei Erzsébet. - Másrészt erősíteni szeretnék a nemzeti identitástudatot is. Testvértelepülési szerződéseket kötünk a határon túlra szakadt magyar településekkel, hogy érezzék, nincsenek egyedül, számíthatnak tőlünk segítségre és támogatásra. Szeretnénk, hogy a testvételepülésekről minél többen jöjjenek el a falunapjainkra, hogy együtt legyünk. Természetesen a nyírtassi küldöttség is részt vesz Koncháza és Túrterebes ünnepségein, rendezvényein.

Bodnár József polgármester Koncháza lakói nevében köszöntötte a nyírtassi falunap résztvevőit.

- Hálásak vagyunk azért, hogy együtt ünnepelhetünk, függetlenül attól, hogy ki melyik országban él. Akár a nemzeti összetartozás ünnepe is lehetne ez a mai nap. Jó érzés, hogy egy nemzethez tartozunk, s jó tudni, hogy senki sem marad magára, a kitűzött célokat pedig együtt elérhetjük. Gratulálunk Nyírtassnak az újabb testvértelepüléshez, kívánjuk, hogy ez adjon lendületet a további közös munkához.

Gyümölcsöző kapcsolat

Gyákon György, Túrterebes polgármestere ünnepi beszédében bemutatta települését. Mint elmondta, a 3600 lelket számláló, a Túr és a Turc patak találkozásánál fekvő község tulajdonképpen három településrészből áll: Túrterebes, Túrterebesi Szőlőhegy és Kisterebes. Reményét fejezte ki, hogy gyümölcsöző és hasznos lesz a kapcsolat mind Nyírtassnak, mind Túrterebesnek.

A köszöntő gondolatok után Jenei Erzsébet és Gyákon György polgármesterek aláírták a szerződést, majd kulturális programokkal folytatódott a falunap.

 -M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!