Férfi vízilabda BL – A tavalyi bronzérmessel kezd az Eger, 17 év után a legjobbak között az FTC

Budapest – Szerdán rajtol a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonja, amelynek főtáblás mezőnyéhez a két “hagyományos” magyar szereplő, a Szolnok és az Eger mellé csatlakozik az FTC-Telekom Waterpolo. A Ferencváros tizenhét év után tagja újra a legrangosabb európai kupasorozatnak.

Az utóbbi két szezonban Eurokupa-győztes, a magyar bajnokságban címvédő zöld-fehérek ráadásul a három magyar együttes közül talán a legerősebb kerettel vágnak neki a küzdelemnek, amelynek A csoportjában éppen az Egerrel, a nyolcszoros győztes, legutóbb második olasz Pro Reccóval, a román Steaua Bucurestivel, az orosz Dinamo Moszkvával, az olasz Bresciával, illetve az elmúlt idényben bronzérmes spanyol CNA Barcelonetával szerepelnek együtt.

Varga Zsolt tanítványai a nyitányon a Komjádi Uszodában fogadják a Dinamo Moszkvát, és abszolút favoritként várják a találkozót, míg az Egernek várhatóan jóval nehezebb dolga lesz a katalán fővárosban a Barcelonetával szemben.

A másik csoportban a 2017-ben BL-győztes Szolnoki Dózsa a címvédő görög Olimpiakosz mellett az olasz BPM Sport Management gárdájával, továbbá két német – Spandau Berlin és Waspo Hannover -, valamint három horvát – Mladost Zagreb, Jadran Split és Jug Dubrovnik – csapattal találkozik. A Tisza-partiak hazai környezetben, a Jadran Split ellen kezdik a sorozatot.

A két csoportból az első négy jut a nyolcas döntőbe, amelyet jövő június 6-8-án rendeznek Hannoverben.

Férfi vízilabda BL, a csoportok:

A csoport:
ZF-Eger
Pro Recco (olasz)
FTC-Telekom Waterpolo
Steaua Bucuresti (román)
Crvena zvezda (szerb)
CNA Barceloneta (spanyol)
Dinamo Moszkva (orosz)
Brescia (olasz)

Az 1. forduló programja:
szerda:
FTC-Telekom Waterpolo – Dinamo Moszkva 18.30
CNA Barceloneta – ZF-Eger 19.15
Steaua Bucuresti-Brescia 20.30
Crvena zvezda-Pro Recco 20.30

B csoport:
Szolnoki Dózsa
BPM Sport Management (olasz)
Olimpiakosz (görög)
Spandau 04 (német)
Mladost Zagreb (horvát)
Jadran Split (horvát)
Jug Dubrovnik (horvát)
Waspo Hannover (német)

Az 1. forduló programja:
szerda:
Szolnoki Dózsa-Jadran Split 19.00
Spandau 04-Jug Dubrovnik 19.30
Mladost Zagreb-Waspo Hannover 20.30
BPM Sport Management-Olimpiakosz 20.30

– MTI –








hirdetés