Járvány

2020.02.11. 12:11

Segélyszállítmányt küld a koronavírussal küzdő Laoszba az USA

Az Egyesült Államok útnak indította segélyszállítmányát a koronavírusos fertőzésekkel küszködő Laoszba – jelentette be hétfőn este az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID).

A szállítmány annak a mintegy 100 millió dolláros segítségnek a része, amelyet az amerikai kormányzat a múlt héten jelentett be az új típusú koronavírusos megbetegedésekkel küszködő országoknak.

A Kínával határos délkelet-ázsiai államba küldött segélycsomagban védőszemüvegek, műtős köpenyek és más orvosi segédeszközök vannak. Jim Richardson, az amerikai külügyminisztérium ilyen típusú segélyekkel foglalkozó tisztségviselője újságíróknak úgy fogalmazott: „mostantól folyamatosan indítjuk útnak a szükséges segélyeket”.

Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója pénteken jelentette be, hogy Washington kész akár 100 millió dollárral is segíteni a koronavírussal küzdő országokat. A miniszter közleményt adott ki, és ebben tudatta, hogy a felajánlás „tanúsítja az Egyesült Államok erőteljes vezető szerepét a fertőzés elleni küzdelemben”. A külügyminiszter ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az amerikai magánszektorból szintén jelentős, megfogalmazása szerint „nagylelkű” adományokat ajánlottak fel a járvány leküzdésére. A közlemény több százmillió dolláros felajánlásokról tett említést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában