Ferguson 3 év múlva visszavonulna

Még három évig szeretne a Manchester United kispadján maradni Sir Alex Ferguson, ám utána visszavonulna – adta hírül a Daily Mirror nevű brit napilap internetes oldala pénteken.

A skót szakember már 2005-ben is kacérkodott a visszavonulás gondolatával, ám akkor a folytatás mellett döntött. Most viszont úgy érzi, hogy 69 éves korában mindenképpen felhagy az edzősködéssel. “Még mindig érzek magamban motivációt, és boldog vagyok a csapattal” – kezdte mondnadóját Ferguson.

Annak elenére, hogy csak három év múlva tervezi a visszavonulást, máris megindultak a találgatások, ki válthatja a trénert a United kispadján. Akárki lesz az utód, nehéz dolga lesz, hiszen Ferguson regnálása alatt eddig kilenc bajnoki címet, öt FA Kupa trófeát és egy Bajnokok Ligája serleget zsebelt be a manchesteri gárda.

A skót tréner egyelőre korainak tartja a találgatásokat. “Megvannak a megfelő emberek, akik majd három év alatt kiválasztják a tökéletes utódot” – mondta Ferguson.








hirdetés