Fiatal játékosokkal érkezik a Sporting az új Hidegkuti Stadion felavatására

Budapest – A Sporting Lisboa fiatal kerettel érkezik az MTK elleni gálamérkőzésre, amellyel csütörtök (ma) este felavatják az új Hidegkuti Nándor Stadiont.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Teodoru Vaszilisz, a kék-fehérek vezetőedzője hangsúlyozta: tudják, hogy rendkívül sűrű a portugál klub programja, amelynek első kerete kupamérkőzést játszik a stadionavatóval szinte egyidőben, ám így is rendkívül megtisztelő számukra a lisszaboni együttes fellépése.

“Mindenki tudja, hogy Lisszabonban az egyik legerősebb európai utánpótlással rendelkeznek. Tehetséges, gyors játékosokról van szó, biztos vagyok benne, hogy jó mérkőzés lesz. Nagy megtiszteltetés számunkra a Sporting ellen játszani” – emelte ki Teodoru Vaszilisz, s hozzátette, ő minden játékosának lehetőséget ad majd a 17 évesektől kezdve, hiszen tekintettel kell lennie a csapat szombati, Vasas elleni idegenbeli találkozójára is.

“Egy történelmi esemény felelevenítése lesz ez a találkozó, nem csak egy puszta mérkőzés” – hangsúlyozta Joao de Deus, a portugálok trénere az 1964-es finálé néhány játékosának jelenlétében megtartott sajtóeseményen. – “Megszoktuk, hogy több fronton helyt kell állni, úgy válogattuk össze a keretet, hogy jó játékra legyenek képesek.”
Ricardo Esgalo, a Sporting játékosa elmondta, nem kérdés, hogy győzni jöttek Budapestre.

“Az a célunk, hogy két versenyképes csapat egymást tisztelve játsszon egy jó mérkőzést” – emelte ki.
Poór Patrik, az MTK játékosa hangsúlyozta, szeretnék győzelemmel felavatni az új stadiont, de nem számít könnyű meccsre, hiszen a fiatal játékosokkal is nagyon jó erőkből áll a portugál csapat.

“Az elsőszámú cél, hogy közönségszórakoztató játékkal tudjuk megnyitni a stadiont, de mi is nyerni szeretnénk. Minden mérkőzésen úgy kell pályára lépnünk, hogy nem tudjuk, ki figyel minket a lelátóról. Most bebizonyíthatjuk egy nagy európai klubnak, hogy milyen tehetségesek vagyunk” – fejtette ki. Elmondta, bízik benne, hogy közönségszórakoztató játék lesz, hiszen mindkét csapat erre fog törekedni.

Az MTK ellenfele azért a Bajnokok Ligája-szereplő Sporting Lisboa lesz a csütörtök este 20 órakor kezdődő avatómérkőzésen, mert a kék-fehérek a portugál csapattal találkoztak az 1964-es KEK-döntőben. A mérkőzésről a két klub képviselői két éve állapodtak meg azon a találkozón, amelyet az antwerpeni Bosuil Stadionban rendeztek a finálé ötvenéves évfordulója alkalmából. A döntős párharc első felvonását még a brüsszeli Heysel Stadionban rendezték, a 3-3-as végeredmény miatt viszont megismételt találkozóra volt szükség, ezt aztán Antwerpenben Joao Morais szögletből szerzett góljával 1-0-ra nyerték a portugálok. Ez volt az első alkalom, amikor magyar csapat európai kupadöntőben szerepelt.
Az új stadion kapui 16.30-tól nyílnak meg a szurkolók előtt, megnyitóünnepség 17.30-kor kezdődik, a találkozó 20 órakor indul.

– MTI –








hirdetés