Fidesz: az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz

Budapest – Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz, hiszen egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazta meg az otthonápolási díj emelését – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A kormánypárti képviselő hiteltelennek és kétszínűnek nevezte az ellenzéket, amelyre szerinte nem számíthatnak a magyar emberek.

Felidézte: az Országgyűlés decemberi utolsó ülésnapján sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a Párbeszéd, sem az LMP soraiban nem volt egyetlen képviselő, aki támogatta volna az ápolási díj megemelését.

Az ellenzéknek ugyanis nem a családok segítése, a rászorulók felkarolása a fontos, hanem csak a belső hatalmi harcok, a botrány és a balhé – mondta.

A kormánypártokra azonban számíthatnak az emberek, hiszen “mi ott voltunk és megszavaztuk az ápolás díj 15 százalékos emelését január 1-jétől és az új ellátási formát, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését is” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

Megjegyezte: a javaslatot komoly szakmai egyeztetés előzte meg a civil szervezetekkel és az érdekképviseletekkel.

Hozzátette: fontos ügyről van szó, hiszen az ápolási díj több mint 50 ezer embert, a gyermekek otthongondozási díja pedig több mit 17 ezer családot érint.

– MTI –








hirdetés