Fidesz: Brüsszel elvenné a közép-európai tagállamok, köztük Magyarország pénzét és a Soros-szervezeteknek adná

Budapest – A Fidesz szerint Soros György arról tárgyalt az elmúlt hónapokban Brüsszelben – legutóbb Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével -, hogy vegyék el a közép-európai tagállamok támogatásának egy részét és azt a bevándorlást támogató Soros-szervezeteknek adják – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának nyilatkozva hétfőn Budapesten.

Hidvéghi Balázs azt mondta, a javaslat szerint – amelyről az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a jövő héten már szavazni is akar – olyan országoktól vennének el pénzt, amelyekkel szerintük jogállami problémák vannak.

A Fidesz szerint azonban ez nem más, mint politikai támadás azok ellen, akik nemet mondanak a Brüsszel által erőltetett bevándorlási politikára és tervekre – emelte ki.

Hozzátette, egymilliárd eurót, azaz több mint 300 milliárd forintot akarnak elvenni a közép-európai országoktól, köztük Magyarországtól.

Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott, a brüsszeli elit “Soros György zsebében van”, és úgy “muzsikál”, ahogy ő “fütyül”. Ezért ennek az elitnek egyértelműen mennie kell, mert ellentétes az európai országok érdekével, és nem engedhetik, hogy Magyarországot ilyen elbánásban részesítsék – jelentette ki.

A kormánypárti politikus Közép-Európai Egyetem (CEU) Bécsbe költözését “politikai blöffnek” és “hangulatkeltésnek” minősítette, és azt mondta, a Közép-Európai Egyetem működését semmi sem hátráltatja Magyarországon.

– MTI –








hirdetés