Fidesz: felháborító az MSZP reakciója, amely egyhavi nyugdíjat vett el a nyugdíjasoktól

Budapest – A Fidesz-frakció felháborítónak tartja Tóbiás József szocialista pártelnök nyilatkozatát, miközben az MSZP mások mellett az ő szavazatával egyhavi nyugdíjat vett el a nyugdíjasoktól.

A nagyobbik kormánypárt pénteken délután az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a szocialista politikus sajtótájékoztatóján megalázónak, méltatlannak és elfogadhatatlannak nevezte a kormány által tervezett jövő évi 0,9 százalékos nyugdíjemelést. Tóbiás József bírálta a kabinet önkormányzati rendszert érintő javaslatát is.

A Fidesz kiemelte: az MSZP volt az a párt, amely be akarta vezetni a nyugdíjadót, és amely elvett egyhavi nyugdíjat. “A szocialisták voltak azok, akik azt ígérték a nyugdíjasoknak, hogy nem lesz gázáremelés, aztán háromszorosára emelték a gáz árát, áfacsökkentést ígértek nekik, aztán megemelték az élelmiszerek adóját és még vizitdíjat és kórházi napidíjat is akartak velük fizettetni” – emelték ki.

Ezzel szemben a Fidesz kormányzása óta minden évben garantált az inflációkövető nyugdíjemelés. Ennek megfelelően jövőre is a tervezett 0,9 százalékos infláció mértékével megegyező nyugdíjemelésre tesz javaslatot a kormány. Emellett – mint kiemelték – a nyugdíjasok megélhetését rezsicsökkentéssel, a sertéshús áfájának csökkentésével is segítik. Ezeken felül pedig a kormánypárt szerint a legfontosabb élelmiszerek – a tej, a tojás, a baromfihús – áfájának csökkentésével gyakorlatilag megduplázzák a nyugdíjemelés mértékét, mert “egy nyugdíjas ezekkel több tízezer forintot is megspórolhat” – hangsúlyozta közleményében a Fidesz.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés