Fidesz: kétszínű, amit az ellenzék az otthonápolás ügyében művel

Budapest – Álságos és kétszínű, amit az ellenzék az otthonápolás ügyében művel – közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.

Arra reagáltak, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke bejelentette, az ellenzék benyújtotta az otthonápolási minimumról szóló közös határozati javaslatot a parlamentnek.

A Fidesz szerint amikor szavazni kellett volna az ápolási díj és a gyermekek otthongondozási díjának emeléséről, “akkor persze nem támogatták”. “A szavazás helyett inkább balhéztak, szirénázgattak és szelfizgettek” – fogalmaztak.

Azt írták: nem volt egyetlen ellenzéki párt sem, amelyet érdekelt volna a tartósan beteg gyermekek és szüleik sorsa, “mindig csak kampányolnak velük”.

A kormánypártok támogatásának köszönhetően idén januártól 15 százalékkal emelkedett az ápolási díj, és új ellátásként bevezették a gyermekek otthongondozási díját. Az érintett családok továbbra is számíthatnak a kormánypártok támogatására – áll a közleményben.

– MTI –








hirdetés