Fidesz-sajtótájékoztató: Áremelések helyett CSOK-ot kapnak a magyar családok

Akt.:
Nyíregyháza – – Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2016 a családsegítés éve Magyarországon – kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Petneházy Attila.

A fideszes országgyűlési képviselő rámutatott: a kormányintézkedéseknek hála, ez év januárja végre már nem a drasztikus áremelésekről, megszorításokról szól, hanem elérhető támogatások, kibővített kedvezmények sokaságáról, amely a polgári kormány munkáját dicséri. – Az szja-csökkenés, a sertéshús áfájának mérséklése, a minimálbér bruttó 111.000 forintra emelése, bizonyos okmányok kiváltásának ingyenessé tétele mind fontos lépés, a magyar családok azonban a Csok-nak örülhetnek leginkább, hiszen a családi otthonteremtési kedvezmény régi és új építésű lakásokra, egy- és kétgyermekes szülők számára is igénybe vehető. A módosításoknak köszönhetően ráadásul a 30 millió forintnál értékesebb otthonokra is igényelhető lesz a 10 milliós államilag támogatott hitel, eltörlik az energetikai tanúsítvány kívánalmát, és nem összkomfortos ingatlant is lehet majd vásárolni a programban!








hirdetés