Fidesz-sajtótájékoztató: Eddig már 1,2 millió érkezett vissza a nemzeti konzultációs kérdőívekből

Nyíregyháza – A párt alapszabályának megfelelően Nyíregyházán is sor került a tisztújításra, a közgyűlés új elnököt és öt alelnököt választott – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz helyi szervezetének új elnöke.

Halkóné dr. Rudolf Éva felidézte: a tisztújítás volt az egyik legfontosabb kérdés a napokban megrendezett budapesti Fidesz-kongresszuson is, ahol egyhangúlag választották pártelnöknek Orbán Viktort. – A kongresszus a “Védjük meg Magyarországot” jelmondat jegyében zajlott. Ez a szlogen nemcsak határaink, hanem az eddig elért eredményeink védelmére is utal – fogalmazott Halkóné dr. Rudolf Éva, s példaként említette a védőnők helyzetének rendezését, illetve a nyugdíjprémiumot, amely az ország gazdasági teljesítményének köszönhető. – Eddig már 1,2 millió érkezett vissza a nemzeti konzultációs kérdőívekből, de nem csak ebben a formában kérdezzük az emberek véleményét a kötelező betelepítési programról: a nyíregyházi Kossuth és Búza téren felállított standjaink is várják a lakosságot – tette hozzá az elnök.








hirdetés