Fidesz-sajtótájékoztató: Emelkedő pályára léphet Gávavencsellő

Akt.:
Nyíregyháza – Új polgármester állítja talpra a pénzügyi gondokkal küzdő nagyközséget.


Időközi polgármester- és képviselő-testületi választás tartottak Gávavencsellőn szeptember 9-én, és az 59 százalékos részvétel több mint 72 százalékos győzelmet hozott az új polgármesternek, Berecz Jánosnak – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője. Az előzményekről csak annyit, hogy a súlyos anyagi gondokkal küzdő nagyközség korábbi polgármestere lemondott tisztségéről, a testület pedig feloszlatta magát. – A választók többsége nem csak azt tette egyértelművé, hogy mihamarabbi változást akar – folytatta a képviselő –, de azt is, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjét szeretnék látni a polgármesteri székben. Berecz János jövőbeli munkáját nagyban segíti majd, hogy 5 fideszes és egy független képviselővel egy stabil többség áll a háta mögött. Új fejezet nyílik Gávavencsellő életében, amely ezúttal emelkedő pályára kerülhet. Berecz János legfontosabb feladata lesz, hogy stabil működést teremtsen, felgyorsítsa a futó fejlesztéseket, és új pályázati forrásokat szerezzen – fogalmazott dr. Vinnai Győző személyesen is bemutatva az új településvezetőt.








hirdetés