Figyelmeztettek az ifjúkori veszélyekre

Öt, különböző célra kiképzett kutyával tartottak bemutatót
Öt, különböző célra kiképzett kutyával tartottak bemutatót - © Fotó: református egyházközség
Mándok – Vetítéssel egybekötött drogprevenciós előadást is hallhattak a diákok.


A felnövekvő nemzedéket minél hamarabb meg kell tanítani arra, hogy milyen veszélyekkel találkozhatnak majd néhány év múlva a mindennapi életben.

Kutyák a főszerepben

Ezt a célt szolgálta a napokban Mándokon az a látványos, rendőrkutyás bemutatóval egybekötött drogprevenciós előadás, amelyet a helyi református egyházközség szervezett az általános iskola diákjainak és kísérőinek, mintegy 350 személynek. A Záhonyi Határőrség szakemberei öt, különböző célra kiképzett kutyával tartottak bemutatót, majd Sipos József alezredes, a záhonyi rendőrség bűnmegelőző osztályának munkatársa vetítéssel egybekötött előadást tartott a 7. és 8. osztályos tanulóknak a kábítószer-fogyasztás káros hatásairól.

– A témával kapcsolatos ismeretnyújtás a reményeink szerint elgondolkoztatta a fiatal hallgatóságot. Az újságon keresztül is köszönjük mind a rendőrségtől, mind a határőrségtől érkezett szolgálattevők készséges együttműködését – tájékoztatta lapunkat Kozma Zsolt lelkipásztor.

KM

Címkék: , , ,







hirdetés