Filmszerepet kaptak a sóstói tigrisek

A tigrisek rendkívül veszélyeztetett fajnak számítanak bolygónkon
A tigrisek rendkívül veszélyeztetett fajnak számítanak bolygónkon - © Fotó: Sóstó Zoo
Nyíregyháza – A Nyíregyházi Állatparkban forgatott a Discovery Channel magyarországi stábja.


Egy évszázaddal ezelőtt mintegy 100 ezer tigris élt szerte Ázsiában, mára a természetben élő állományukat legfeljebb 7 ezer egyedre becsülik, korábbi elterjedési területüknek már csak 7 százalékán fordulnak elő. Kilenc alfajából három már kihalt, a hat élő alfajból kettőt a súlyosan veszélyeztetett, míg négyet a veszélyeztetett kategóriába sorol a Természetvédelmi Világszövetség.

Felnyitni a szemeket

A legnagyobb ma élő macskaféle fennmaradását elsősorban az orvvadászat és életterük csökkenése veszélyezteti. A tudományos csatorna célja, hogy népszerűsítse az Oscar-díjas rendező, Ross ­Kauffman és Fisher Stevens producer közös filmjét a tigrisekről.

A Tigrisek földjén című dokumentumfilm két olyan figyelemre méltó ember történetét meséli el, akiket bár egy generáció és több százezer kilométer választ el egymástól, a céljuk mégis közös: együtt küzdeni a tigrisek fennmaradásáért.

A Discovery Channel a Nyíregyházi Állatparkot választotta a film népszerűsítésére, hogy közösségi oldalának követőit ráhangolja a készülő produkcióra. A tudományos csatorna választása nem véletlenül esett a Nyíregyházi Állatparkra, ugyanis az országban egyedülálló módon, négy tigrisalfajjal is találkozhatnak itt a vendégek.

Miért vannak veszélyben a csíkos nagymacskák és miért fontos az élőhelyen kívüli fajmegőrzés? A dokumentumfilmből kiderül.

KM








hirdetés