FM: bővülhet a zártkertek revitalizációját segítő program

Budapest – Bővülhet a jövőben a zártkertek revitalizációját segítő program – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

A vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint a mostani program tapasztalatainak összegzése után bővítenék a projektet, így nem kizárt, hogy a jövőben pályázni lehet majd akár a zártkertekhez tartózó út, vízvételi lehetőség vagy éppen a vadkerítés megépítésére.

Az államtitkár elmondta: a zártkertek revitalizációját segítő országos programban 300 millió forint áll az önkormányzatok rendelkezésére.

Szólt arról is, hogy Magyarországon jelenleg mintegy 200 ezer hektár zártkerti ingatlan található, ezek nagy része elhanyagolt, főként kézimunkával művelhető, apróparcellás szőlő- és gyümölcsterület.

A program célja az egykori zártkerti, elhanyagolt területek újjáélesztése, a vidéki emberek értékmegőrző, élelmiszer önellátó képességének segítése.

A tárca idén projektenként legfeljebb 10 millió forint támogatást nyújt, így 30 önkormányzat is megvalósíthatja fejlesztését, a jelentkezési határidő június 28.

– MTI –








hirdetés