2010.07.5 11:03; Frissítve: 2010.07.5 11:03


Foci VB – Történelmi siker előtt Hollandia

Amennyiben a hollandok kiverik Uruguayt, biztos, hogy történelmet ír Európa.

alt hiba beküldése

Az uruguayiak hatvan, a hollandok pedig harminckét esztendő után juthatnak be a világbajnokság fináléjába, miután a két ország nemzeti tizenegye egymással találkozik a dél-afrikai torna keddi, 20.30-kor kezdődő elődöntőjében.

Az 1930-ban és 1950-ben győztes dél-amerikai csapat korábban igazi futballnagyhatalomnak számított, de az utóbb 30 évben nem került be a legjobb négy mezőnyébe sem. A mostani csapat tagjai a korábbi legendák szintjére emelkedhetnek a nép szemében, amennyiben az uruknak ismét sikerülne kivívniuk a döntőbe jutást. – El sem tudom képzelni, milyen ünneplés veszi kezdetét Uruguayban, ha nyerünk. De akármi is lesz, a régi legendák továbbra is ikonok maradnak – nyilatkozta Oscar Tabarez, a dél-amerikaiak szövetségi kapitánya.

Halványabb, de eredményesebb foci

Hollandia az 1974-es és az 1978-as, elbukott döntők után szeretne újabb kísérletet tenni a világbajnoki cím megszerzésére. A Cruyff vezette együttes a hetvenes években az egyik legjobb volt a „totális futballjával”, ám az ezt követő években hiába érkezett a vb-kre esélyesként az oranje, rendre elbukott. Dél-Afrikában talán nem játszanak olyan látványosan, mint korábban, mégis most sikerült túljutniuk a brazil válogatotton, amely 1994-ben a negyeddöntőben, kilencvennyolcban pedig az elődöntőben jelentette a végállomást a narancsosoknak.

Amennyiben Hollandia megnyerné az elődöntőt, történelmet írna az öreg kontinens, ugyanis európai válogatott még sosem nyert világbajnokságot más földrészen, márpedig Uruguay búcsújával kizárólag európai gárda maradna versenyben. – Uruguay rendkívül erős csapat. Igazi harcosok és túlélők, úgyhogy nagyon koncentráltan kell futballoznunk – mondta Bert van Marwijk, a hollandok kapitánya arra utalva, hogy a szakértők többsége a hollandokat tartja esélyesebbnek. – Az öt siker, és főleg Brazília kiejtése nagy magabiztosságot és önbizalmat adott nekünk – jelentette ki Giovanni van Bronckhorst csapatkapitány. Ami védekezésben hátráltathatja a németalföldieket az az, hogy a jobb oldali védő Gregory van der Wiel és a védekező középpályás Nigel de Jong egyaránt eltiltását tölti a keddi meccsen, két begyűjtött sárga lapja miatt. Ellenben a kisebb sérüléssel bajlódó Joris Mathijsen és Robin van Persie valószínűleg ott lehet a találkozón.

Nem lehetetlen

Tabarez ugyanakkor nem számíthat a Ghána ellen kiállított csatárra, Luis Suarezre, aki a 120. percben bemutatott „védése” nyomán valóságos hőssé vált Uruguayban (a befújt büntetőt Asamoah Gyan kihagyta). Hiánya óriási érvágást jelent, hiszen a holland Ajax támadója az elmúlt idényben 43 gólt lőtt és a vébén is betalált már háromszor. Emellett Jorge Fucile eltiltás, Nicolas Lodeiro pedig sérülése miatt hagyja ki az Uruguay–Hollandia összecsapást. – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Régóta nem kaptak ki és kiváló játékosok alkotják a holland csapatot. Riválisunk kezdi a mérkőzést favoritként, így a feladatunk nehéz lesz, de nem lehetetlen – mondta Oscar Tabarez.

 ÉKN

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2